Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
II. Rész. A forgalmi gazdaság - I. Fejezet. Az ár
dáshoz vezethetnek, melyek folytán a maradandó hatás eltérhet a közvetlen hatástól. A normál ár változását felidéző tényezők között a kereslet oldalán főképpen a népszaporodás és a jövedelmi (kereseti) viszonyok változása jelentősek. A kínálat oldalán döntő tényező a technika fejlődése. Az utóbbinak hatása nyilvánvaló, mert a technikai haladás a termelési költségeket sülylyeszti és így a normálárat is csökkenti. Bonyolultabb a kereslet növekedésének hatása, melynek elemzésére a következőkben térünk rá. 11. A termelékenység törvénye. Már a fiziokraták észrevették, hogy az árak változása nagy mértékben függ attól, hogy könnyebb-e vagy nehezebb valamilyen jószágból nagyobb mennyiséget előállítani, mint amilyen egy bizonyos időpontban a piacra kerül. Már ők látták azt is, hogy ez az eléi’hetö eredménynek a ráfordítandó költségekhez való viszonyától, vagyis az illető termelési ág termelékenységétől függ. Elméletük középpontjában a mezőgazdaság állván, e kérdést elsősorban a mezőgazdaság szempontjából vizsgálták ós már Turgot megfigyelte azt, hogy bár a termelési költségek növelésével a mezőgazdaság hozama emelhető, az elért eredmény mégsem áll teljesen arányban a ráfordított költséggel, mert a föld hozama csökkenő arányban növekszik akkor, ha a hozamot fokozni akarjuk, míg a termelési költségek aránya erősen növekszik. E tüneményt a csökkenő termelékenység törvényének nevezték. Midőn a tőkés termelés terjedésével a technika erős fejlődése következett be, nem maradhatott észrevétlen az, hogy a nagyipar terén éppen ellenkező irányzat észlelhető. E téren ugyanis a hozam a termelési eljárás tökéletesítésével jelentékenyen növelhető és nagyobb mennyiségek előállításánál, amint tudjuk, az egységköltségek erősen csökkennek és így az áru sokkal olcsóbbau hozható a piacra. E megfigyelés alapján beszéltek azután a növekvő termelékenység törvényéről. Elképzelhető végül az az eset is, hogy a hozamnak a termelési költségek hez való viszonya állandó, vagyis a termelt mennyiség növelése pontosan ugyanazzal az egységköltséggel lehetséges, mint egy kisebb mennyiségnek az előállítása. Ebben az esetben a termelékenység állandó. Gyakorlatilag ez csak ott képzelhető el, ahol az állandó költségek szerepe elenyésző és így a mennyiség növekedésével az egységköltségre eső hányadoknak nincs jelentőségük, A fenti megfigyelések alapján az a felfogás lépett előtérbe, hogy a mezőgazdaság terén a csökkenő, a nagyipar terén pedig a növekvő termelékenység törvénye uralkodik; sőt többnyire úgy fogalmazták e tételt, hogy az ipar általában a növekvő termelékenység törvénye alatt áll. Közelfekvő volt ennek magyarázatát abban keresni, hogy a mezőgazdaságban elsősorban a természet, az iparban pedig az emberi leleményesség az a tényező, amely a termelésre rányomja bélyegét és így az iparban sikerül az ember találékonyságának legyőzni azt az akadályt, mely a mezőgazdaságban a csökkenő termelékenységet előidézi. E megállapítás azonban csak nagy általánosságban igaz. Nem számol azzal, hogy a termelés mindig egy határozott üzem kereteiben folyik le, amelynek megvannak a maga adottságai. A mezőgazdaságban nem az egész föld kerekségéről, mint olyanról, hanem határozott földterületről van szó, melynek kihasználásán fordul meg a kérdés. így van ez az iparban is, ahol a termelés egy adott üzemben folyik, melynek adva van a terjedelme és technikai működésének a módja. Az üzemen belül a termelékenység mindig attól függ, hogy a termeléshez szükséges tényezőket hogyan csoportosítjuk. Ez már bentfoglaltatik a termelékenységi törvények kérdésének felvetésében, mert itt mindig a hozam és a ráfordított költségek közötti viszonyról van szó. Amint egyszer ennek tudatában vagyunk, a termelékenység kérdése az egyes termelési tényezők csoportosításának, egymáshoz való viszonyánál:.
