Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
II. Rész. A forgalmi gazdaság - I. Fejezet. Az ár
levonni, hogy a fogyasztók a termelésben beállott változásokhoz, a termelők pedig a fogyasztásban beállott változásokhoz alkalmazkodnak. Az ár emelkedésével ugyanis a fogyasztók nehezebben tudnak hozzáférni az árukhoz és kénytelenek fogyasztásukat csökkenteni, az ár süllyedése pedig megkönnyíti a fogyasztás növelését. Az eladókra, illetőleg a termelőkre gyakorolt hatás természetesen ennek az ellenkezője. A piac tehát úgy a termelésnek, mint a fogyasztásnak szabályozója és ezt a szerepét az ár kialakításával tölti be. 2. A határpárok törvénye. Láttuk, hogy a piaci egyensúly csak akkor jöhet létre, ha az adott ár mellett egyik piaci fél sem javíthatja további cserével helyzetét. Ez pedig csak akkor következik be, ha az ár egyrészt nem magasabb mint a legkevésbbé csereképes, vagyis az áruért legkevesebbet fizetni hajlandó vevő értékelése, de magasabb annál, amit a következő, kevésbbé csereképes vevő fizetni hajlandó volna, de másrészt nem alacsonyabb annál az összegnél, melyért a legkevésbbé csereképes eladó áruját eladni hajlandó, viszont nem is magasabb ennél. Mihelyt az ár magasabb, a vevők egy része tartózkodik a vételtől és az eladók száma szaporodik, mert a magasabb ár a vevők egy részére már veszteségessé tenné a vételt, viszont az eladókat fokozottabb kínálatra (termelésre) ösztönözné. De alacsonyabb ár mellett sem jöhet létre a kereslet és a kínálat között egyensiilv, mert ez esetben a vevők száma szaporodnék és az eladóké csökkenne. Ha az utolsó, még vételhez jutó vevőt határvevőnek, az utolsó, még eladáshoz jutó eladót határeladónak nevezzük, azt mondhatjuk, hogy az árat a piac mechanizmusának hatása alatt a határpárok határozzák meg. A határpárok törvénye tehát azt mondja, hogy az ár nem lehet magasabb annál az értéknél, melyet a határvevő a vásárolt mennyiség figyelembevételével tulajdonít az árunak, de magasabbnak kell lennie, mint a csereképességben utána következő vevő értékelése (felső határpár), viszont nem is lehet alacsonyabb mint a határeladó értékelése, mert ekkor az már tartózkodnék az eladástól, de ennél magasabb sem lehet, mert ez olyan termelők részére is lehetővé tenné árujuk kínálását, kik drágábban termelnek. Mihelyt tehát nem e határok közé esik az ár, a vevők és az eladók száma változik. Ha az ár alacsonyabb, több vevő, ha az ár magasabb több eladó jelentkezik a piacon és nincsen egyensúly kereslet és kínálat között. A határpárok törvényének megállapítása Böhm-Bawerknek, az osztrák iskola egyik megalapítójának nevéhez fűződik. Hogy melyik vevő és melyik eladó lesz a határvevő, illetőleg a határeladó, ez természetesen nincsen előre meghatározva, hanem ezt az adott piaci helyzet dönti el. Erre nézve, mint látjuk, a felek csereképessége az irányadó. A vevő annál csereképesebb, minél többet kész az áruért fizetni és az eladó annál csereképesebb, minél olcsóbban hajlandó áruját adni. A piacon a felek között az áruért, illetőleg az eladási lehetőségért küzdelem folyik. E küzdelmet nevezzük versenynek. A küzdelem fegyvere a csereképesség. Annál erősebb a fél a piacon, minél nagyobb a csereképessége. A csereképesebb felek mindaddig kiszorítják, vagy is a cserétől elütik a kevésbbé csereképeseket, amíg az ár oly magasságban nem állapodik meg, mely mellett már nincsen ok arra, hogy versenytársainkat magasabb ajánlattal kiszorítsuk, ha vevők vagyunk, vagy alacsonyabb ajánlattal, ha eladók vagyunk. Ha a kereslet és a kínálat teljesen szabadon hatnak egymásra és a verseny szabadon érvényesül a piacon, az ár a határtermelő, vagyis a kialakult ár mellett az árut még előállítani képes eladó termelési költségei színvonala körül fog megállapodni, mert ez az a határ, ameddig a vevők értékelése mellett az árut még éppen érdemes előállítani. Ezt már a klasszikus elmélet is tisztázta, a nélkül azonban, hogy a határpárok mechanizmusára rávilágított volna. Ezért a klasszikusok egyszerűen a költségtörvényben vélték felismerhetni az árak törvényét. A költségtörvény azonban, mint látni fogjuk, csak a szabadverseny esetében érvényesül, míg a határpárok törvénye általános érvényű.
