Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

Az üveg tudósai

ványra helyezik a távcsöveket. Alapvetően kétféle szerelési technikát ismerünk, az „azimutálist” és az „ekvatoriálist vagy parallaktikust”. A legkorszerűbb, legnagyobb távcsövek is e két szerelés valamelyikével használatosak. A geodéziai teodolit vízszintes és függőleges köre is az azimutális szerelést tükrözi.

A szereléseket úgy tervezik, hogy két egymásra merőleges tengely körül lehessen a tubust elforgatni. Van olyan kivitel is, hogy a tubus mozdulatlan, a tárgylencse előtti tükör mozdulhat el a két tengely körül.

Azimutális vagy horizontális (58. ábra) szerelése van az üstököskeresöknek, a napjainkban épülő óriástávcsöveknek, főleg azért, hogy ne kelljen hatalmas tömegű alkatrészeket - tubust, tükröt stb. - mozgatni. Ezért készítették a kaukázusi 6 m-es távcsövet is azimutális szereléssel. Az azimutális szerelésnél az egyik tengely függőleges — a Zenit felé mutat — a másik vízszintes. A parallaktikus szerelésnél (59. ábra) is egymásra derékszögben vannak a tengelyek; az „óratengely” (amit az óragép forgat) a Sarkcsillagra mutat, ezért felállításkor a hely földrajzi szélességének megfelelően kell beállítani, és nem szabad elmozdítani. A távcsövet az óratengely körül elforgatva az égitest képe a látómezőben marad, a tengely kézi vagy gépi forgatásával a képet követni lehet. A szerelés másik, ún. deklinációs tengelye az előbbire merőleges és vele a csillag deklinációját lehet beállítani. Jól szerelt távcsővel a műszert a katalógusból kiolvasott adatok alapján azonnal a célra lehet állítani.

Parallaktikus szerelés sokféle van, ilyen a villás, német, angol és még több más szerelés. A szerelésen a táv-91

58. ábra. Azimutális szerelés és működése