Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
Az üveg tudósai
rium- vagy kálium-nitrát) és mangánvegyületet (barnakövet) vesznek. A flint nevet a tűzkőről kapta, amit az angliai Flintben bányásztak. A kőkorszakban szerszámanyag volt, a XVIII. században a tűzköves fegyverzárakban használták, az ilyen puskákat nálunk is „flintának” nevezték. A korona- és flintüveg tehát kétféle törőképességű üveganyag, az ezekből készült lencsepár jó közelítéssel akromatikus. Kezdetben csak kicsiny átmérőjű akromatikus lencséket tudtak készíteni, átmérőjük nem haladta meg a 10 cm-t. A homogenitás (egyenletesség) elérésére az üveganyagot a tégelyben szorgalmasan kavarni kellett, ami nehezebb feladatnak bizonyult, mint eleinte gondolták. A Guinand - Utzschneider vállalkozás nehezen indult. Magának az olvasztókemencének a megépítése is sok gondot okozott. Az első olvasztáskor a tégely fala átégett, az üvegláda keveréséhez használt rúd szétroncsolódott. Ha vasrudat használtak, a vas keverőrúd megégve „revésedett”, s az elégett vas szennyezte az anyagot. Végül sikerült keramikus bevonattal ellátott keverőrudat készíteni, majd az üvegláva is olyan lett, amilyet a lencsekészités megkívánt. A benediktbeureni üveghutában 1805-ben megkezdték a gyártást. Az olvasztást Guinand vezette, nem csupán optikai üveget készített, hanem dísztárgyakhoz szükséges ún. „fehérüveget” is. Joseph Fraunhofer 1807-ben csatlakozott a társuláshoz. Megismerkedésük nem mindennapi körülmények közt történt. A fiatal Fraunhofer tükörkészítő inasként üveglapokat csiszolt, foncsorozott, vágott stb., s egy napon a műhelyépület összedőlt. Sértetlenül húzták ki a romok alól. Maximilian, bajor uralkodó herceg értesült az esetről, és az ő tanácsára, biztatására a fiatal Fraunhofert bevették a Reichenbach - Utzschneider — Liebherr — Niggl vállalkozásba, hogy az ott folyó munkát megismerje és a cég segítségére legyen. Fraunhofer szorgalmas tanulónak bizonyult, nemcsak a kétkezi munkát tanulta meg, hanem átrágta magát több szakmunkán, így Spengler híres analitikai dioptrikai könyvén is. Az első találmány, amit Fraunhofer a vállalkozásba „vitt”, az optikai idomszer volt. Rendkívül gondosan elkészítette a lencsefelület negativját, amellyel ellenőrizni lehetett a lencsefelületek minőségét. Ha a negatívot a domború felületre helyezte és színgyűrűk mutatkoztak, akkor a köszörülést, fényesítést folytatni kellett. Csak akkor tekintették a lencsét jónak, ha színeződés nem volt. Ilyen optikai idomszereket ma is használnak. Az idomszer a minőségi gyártás egyik fontos eszközévé vált, ezért titkolták is. August Löber, a jénai Zeiss gyár technikusa 1861-ben találta fel újból, később a franciák is kidolgozták. Természetesen Fraunhofer tudta, hogy a napfény alkotószínei különbözőképpen törnek és okozzák a színszórást (kromatikus aberráció). Hogy a dolog végére járjon, a fény tanulmányozására különféle prizmákat öntött, csiszolt. Üveg-, olaj-, alkohol-, víz- stb. prizmák segítségével tanulmányozta a „színképeket” (56. ábra). Folyadékprizmái síküveglapokból készültek. A kísérleteihez használt egyik nagy 88
