Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

A csillagnézés megszállottjai

mérni. Abban az időben már voltak mechanikus órák, de Hevelius a víz­órát jobban kedvelte, sokkal ponto­sabbnak találta a kezdetleges mecha­nikus óráknál. Az ő idejében, 1656- ban ismerte meg a világ Huygens or­sójáratú ingaóráját. Az orsójárat számos fogyatékossá­ga (nagy rések az ütköző alkatrészek között, pontatlan megmunkálás stb.) miatt érthető, hogy a vízóra még mindig pontosabban „járt”. Az óra a XVIII. században, a Graham által feltalált horgonyjárattal vált precízi­ós időmérő eszközzé. A messzi Angliában Edmond Hal­ley (1656 - 1742), a kor egyik legelső csillagásza hallotta, hogy Hevelius szabad szemmel és vízórával dolgo­zik, és kíváncsisága odáig terjedt, hogy elutazott Danzigba, ami az ak­kori utazási körülmények között nem lehetett kicsiny vállalkozás. A lengyel és az angol csillagász összebarátko­zott, sok órát töltöttek a háztetőn kia­lakított Stellaeburgumban (csillag­várban). Halley elcsodálkozott azon, hogy Hevelius a Nap delelését hat másodperc pontossággal meg tudta állapítani. Hevelius szépen rajzolt, az 1647- ben megjelent Selenographia (Hold­rajz) c. könyvében 563 oldalon írta le és mutatta be a Holdat, 153 gyönyörű rézmetszete illusztrálta a könyvet. Több üstököst is megfigyelt, leraj­zolt. Csillagtérképébe olyan csillago­kat is berajzolt, amelyek mások szá­mára láthatatlanok maradtak, de ő távollátása következtében észlelhette. Gyönyörű csillagatlasza csak halála után jelent meg. Korának ismert tudósaival levele­zett, levélgyűjteményét 15 fóliókö­­tetben őrizte meg. Obszervatóriuma, nyomdája és könyvtára 1679-ben leégett, aminél nagyobb csapás nem érhette volna. Nem is élt utána sokáig, 1687-ben meghalt. Felesége a kimentett levele­zést, kéziratokat, nyomólemezeket gondosan megőrizte, de az ő halála után a kéziratokat, leveleket hulla­dékpapirosként értékesítették, a nyo­mólemezekből tálcákat, csészealjakat készítettek. 1790-ben posztumusz könyve jelent meg. A könyvárusi for­galomba még nem került könyvek Danzig 1754-es ostromakor égtek el, csak néhány példány maradt meg, ezek ma megfizethetetlen raritások. így, ilyennek látjuk Hevelius ro­konszenves alakját a csillagászat és távcsőtechnika történetében. A XVII. század műkedvelő csil­lagnézői még messze jártak attól, hogy távcsöveiket előre megtervez­zék, hogy azok olyan nagyításúak, felbontóképességűek és fényerejűek legyenek, mint amilyeneket készíteni szeretnének. Egyebet nem tehettek, mint próbálkoztak, különböző len­csefelületeket, gyűjtótávolságot, át­mérőt, különféle elhelyezésű lencsé­ket próbáltak távcsöveikbe beépíteni anélkül, hogy sejtelmük lett volna, mi jelenik majd meg a látómezőben. A gyakorlat messze megelőzte az el­méletet, ami nem ritka jelenség a technika történetében. A távcsőépítő műkedvelők közt van Christoph Wren, aki a London városát pusztító tűzvész után a várost újratervezte. A király megbízásából Greenwichben egy régi erődítmény falainak felhasználásával csillagvizs­gálót épített, amatőrműhelyében len­csecsiszoló gépet készített, amellyel hiperboloid lencsefelületet tudott köszörülni. Többen megkísérelték folyadék­lencsék készítését is. Két vékony sík-54

Next

/
Oldalképek
Tartalom