Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

Galileo Galilei

ban élt. Beteg volt, járkálni, utazni különben sem szeretett. Viviani, kedves tanítványa így emlékezett meg 1642. január 8-án bekövetkezett elhuny tárói. (Racconto istoria, történeti elbeszélések):

„Filozofikus nyugalommal visszaadá lelkét Teremtöjének, elmenvén lelke, mint hinni szeretném, hogy közelebbről lássa és csodálja azokat az örök és változhatatlan csodákat, amelyeket halandó tehetségével oly nagy türelmetlenséggel igyekezett múlandó emberi szemünkhöz közelebb hozni.”

„Testét arcetribeli villájából Firenzébe vitték és a mi fenséges nagyhercegünk rendeletére külön temették el a Santa Croce templomban, ahol a nemes Galilei család ősi sírhelye van. Galililaeus de Galilaeis orvosprofesszor mellé temették azzal a gondolattal, hogy fenséges és pompás síremléket emelnek neki a temlom legelőkelőbb helyén, és így nem kevésbé nemes szívvel, mint életében megtiszteljék halála után, a második firenzei Amerigo halhatatlan hírnevét, aki nem valami földrészeket fedezett fel, hanem számtalan égi glóbuszt és csillagokat, amelyeket a Legfényesebb Ház (Mediciek) legszerencsésebb jegyében mutatott ki.” (Itt Amerigo Vespuccira célzott, akiről a földrészt, Amerikát nevezték el.)

A hűséges és szeretett tanítványról, Vivianiról még el kell mondani, hogy nagy tudománytörténeti érdeme, hogy mestere kéziratainak töredékét megmentette, miután Galilei fia, Cosimo azok egy részét elégette. A megmaradt iratokat Viviani egy pincében elásta. 1793 tavaszán azután egy Nelli nevű firenzei orvos barátjával betért a Híd nevű fogadóba, hogy a közeli hentesüzletben vásárolt kolbászt egy pohár bor mellett elfogyasszák. Étkezés közben Nelli észrevette, hogy a csomagolópapíron rajzok vannak. Megkereste a fiút, aki a papírt eladta a hentesnek és megtudta, hogy azok Galilei kiásott iratai. Nelli megvásárolta a halom kéziratot és a nagyhercegi könyvtárba juttatta. Egy részük díszesen faragott fadobozban a bolognai egyetem könyvtárában van. (Szerző ott lapozta át egy részüket.) Az iratok közül hiányzik a „helyek megerősítéséről” szóló erődítéstani tanulmány és a „gömb geometriájáról” szóló írásmű.

Még az elmúlt század közepén, 1842-1856 között II. Lipót toszkán nagyherceg kezdeményezésére az elérhető iratokat összegyűjtötték, rendezték és 15 kötetben kiadták.

A Galilei által legfontosabb kutatóeszközzé avatott távcső használatával a XVII. század hajnalán tág ablak nyílt az univerzum felé. A messzelátókat a legkülönfélébb méretekben és kivitelben nagy sorozatokban készítették és árusították. Német és holland manufaktúrákból tüneményesen szép, marokban tartható színházi és úti távcsövek kerültek ki. Néhány szép példány túlélte a századokat, és ma tudománytörténeti múzeumokban tanulmányozhatók, néha műtárgyaukciókon is felbukkannak.