Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

Teleszkópok a világ végén

pió és a Nyilas csillagképben vizsgálható. Megállapították, hogy a déli szélesség 30. foka a legalkalmasabb megfigyelésre.

A déli égbolton látható Magellánfelhők vizsgálata is szükségesnek látszott, hiszen ezek a kozmikus távolságok becslésénél felhasználhatók. Mindenképpen indokolt tehát, hogy a déli féltekén is nagyerejű távcsövek álljanak a kutatás szolgálatába.

Először 1953-ban vetődött fel komoly formában a gondolat, hogy az európai országok összefogásával a déli félgömbön kellene valahol obszervatóriumot létesíteni, olyant, amelyet a legjobb műszerekkel szerelnének fel. Az ügy fő szószólója Walter Baade (1893- 1960) német csillagász előbb Hamburgban, majd amerikai csillagvizsgálókban dolgozott; a csillagpopulációk felfedezése révén emelkedett világhírre. Ő 3 tries teleszkóp beszerzését javasolta Franciaország, Hollandia, Belgium, Anglia, Svédország és az NSZK részvételével. Előbb dél-afrikai elhelyezésre gondoltak, azután mégis Chile mellett döntöttek, ahol a klíma kedvezőnek bizonyult.

Expedíciók utaztak Dél-Amerikába. Romantikus körülmények között - lóháton, autóval, helikopterrel - vizsgálták a számba jöhető terepet. Az ember nem lakta terepen táborhelyükre a vizet is öszvérháton szállították, a rendelkezésre álló térkép csak áttekintést adott, amelyen az obszervatórium aránylag kicsiny területének kiválasztása, kitűzése nem ment minden nehézség nélkül. Arra is gondolni kellett, hogy ásványlelőhely — ahol később esetleg bányát nyithatnak — ne legyen a közelben, mert a rézbányák felett állandó porfelhő úszik. Egy kisebb bányát megvásároltak, hogy tiszta környezetet teremtsenek.

A déli obszervatóriumok részére megrendelt kisebb tükrök gyártása semmi nehézséggel nem járt. A 3 mest illetően Baade tanácsolta, hogy a Lick-obszervatórium 3 m-es távcsövét másolják le (103. ábra), azzal a módosítással, hogy a teleszkóp gyújtósíkjában levő megfigyelőfülkét 20 cm-rel bővítsék, mert - tapasztalat szerint - a görnyedt testtartás az „obszervátort” kimeríti. Ez ugyan azzal járt, hogy a tükröt a 3 m átmérő helyett 3,5 m-esre kellett készíteni. Ehhez tudnunk kell, a tükörátmérő növelése a költségeket hatványozottan növeli, kétszeres méretnövekedés nyolcszoros költségtöbblettel jár. Végül a bizottság elfogadta az ajánlatot, és megrendelték a 3,5 m átmérőjű tükröt.

Következett a nagy kérdés, miből legyen a tükör, üvegből vagy kvarcból? Legmegfelelőbb a kvarc lenne, amelyhez a gyártási tapasztalat sem hiányzott. Az amerikai Corning vállalat a tengerészeti csillagvizsgáló részére 150 cm átmérőjű kvarckorongot már készített, és remélték, hogy a 3,5 m-es is sikerülni fog. A kvarcfeldolgozás technológiája régóta ott tartott, hogy kisebb kvarcöntvényeket durranógáz (hidrogén és oxigén elegye) lángjában olvasztottak meg. Ezúttal teljesen új technológiát dolgoztak ki. Lényege a következő.

Szilícium-tetraklorid (SiCl4) és oxigén (02) elegye rendkívül nagy hőmérsékleten elég, és szilíciumdioxid (Si02) és klór (Cl2) keletkezik. A képződött szilícium-dioxid mint tiszta kvarc csepeg le, a klór eltávozik.

Corning üzemében 50 kvarcpogácsát készítettek, amelyeket hatszögle154