Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
AZ ÉLELMISZERIPAR A FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN. . . 77 az ún. cukorsüvegekbe töltötték. Ezek a cukorsüvegek kúp alakú lyukas, mázatlan cserépformák voltak. A végükön levő nyílást bedugva és csúcsára állítva öntötték bele a cukros oldatot, sorozatosan utánatöltve. ahogy kikristályosodott. Amikor a kristályosodás befejeződött, a dugókat eltávolították, s így a ki nem kristályosodott szörp az alulra helyezett edényekbe folyt. A visszamaradó szörppel többször megismételték a kezelést, egyre gyengébb minőségű cukrot kapva. Ezeket minőségi sorrendben mélisz-, lumpen- vagy rongycukornak és konyhacukornak nevezték. A cukorsüvegekből kiemelt, kúp alakúvá szilárdult kristályos cukortömb kristályaira még sok szennyeződés tapadt, amit az ún. fedőföldes eljárással távolítottak el. A csúcsukra állított süvegcukrot felülről vízzel átgyúrt, sovány, vasmentes agyaggal fedték be. A víz az agyagból lassan átszivárgóit a kristályos cukron és szinte kimosta belőle a szennyeződést. A lecsöpögő cukros vizet azután a visszamaradó szörpökkel együtt kezelték, illetve főzték újra. A fiumei gyár eleinte meglehetősen drágán dolgozott, árai magasabbak voltak a hamburginál. Emiatt és a magas védővámok miatt a cukor ára magas volt Magyarországon is. Ez akadályozta a fogyasztás növekedését. 1766-ban az ország behozatala — saját gyártás híján ez az összes fogyasztást jelentette — mindössze 9 ezer mázsa körül volt. A század végére ez a mennyiség a vámok, s vele az árak csökkenésével többszörösére nőtt. A nagy kereslet, a nyers cukorliszt vámjának csökkentése és a fiumei gyár kizárólagos gyártási jogának lejárta adta az ösztönzést a soproni cukorfinomító létesítésére. Nagy György és Rupprecht Henrik szervezték meg, ezt is részvénytársasági alapon. A gyárprivilégiumot 1791-ben kapták meg. de a tőke — 300 ezer forint — összegyűjtése nehezen ment. A vállalkozás 1792-ben csődbejutott s zárgondnokság alá helyezték, 1804-ben bérbe vette Kaim Kristóf klosterneuburgi cukorfőzőmester, akinek 1806-ban végre sikerült finomított cukrot előállítania. A nádcukor hazai finomításának meghonosításával párhuzamosan indultak meg Magyarországon a cukor hazai alapanyagból való előállítására irányuló kísérletek. A XVIII. század derekától Európa-szerte találkozunk ilyen törekvésekkel s ezek megismerése adta az ötletet, a magas cukorárak és a növekvő fogyasztás az ösztönzést. Különböző növényekkel próbálkoztak. Először a juharfa nedvét használták fel, 1718-ban Pozsonyban már említést tesznek a vele ízesített kávéról. 1787-ben kukoricaszár nedvéből kristályosított cukorról írtak, 1791-ben sárgarépaszörp édesítésre való felhasználásáról, 1801-ben kőrisfa nedvéből készült édesítőszerről stb. 1801-ben Gertlinger Sámuel eperjesi gyógyszerész burgundi répából nyert cukrot. Mindezek a törekvések azonban csak kísérleti jellegűek voltak. A Gertlinger által készített cukor mennyisége például 1802-ben egész évben csak 22,4 kg volt. Az eljárások kezdetlegessége, főleg pedig a nádcukorhoz viszonyított drágaságuk útját állta üzemszerű előállításuknak. A fordulat 1806-ban következett be, amikor Napóleon által elrendelt szárazföldi zárlat hét éven keresztül elzárta a gyarmatokról származó nyerscukor be
