Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)

I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában

AZ ÉLELMISZERIPAR A FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN. . .67

járna, másrészt a kőjáratú műmalmok és a hengerszék, valamint a gőzerő alkalmazására is kiterjedne.

1834-ben azután megindult az első kísérlet is gyárszerű malomüzem létrehozására. Weisz Henrik soproni polgár felvetette egy gőzmalom felállításának gondolatát. A 12 ezer forintra tervezett tőkét részvénytársaság alapításával kívánta előteremteni. A vármegye és Széchenyi István támogatásával 1836-ban meg is alakult a Soproni Gőzmalom Társulat. A malmot még kővel helyezték üzembe, de a helybeli molnárok versenye miatt — ezek a liszt árát mesterségesen lenyomták — hamarosan beszüntette működését.

Több sikerrel járt a Károlyi Lajos nagysurányi uradalmában 1835-ben üzembe helyezett angol—amerikai rendszerű műmalom. A kétemeletes épület földszintjén helyezték el a vízikereket, ahol fűteni is lehetett, hogy az üzem télen se álljon le. A nyolc kőpárra épített malom lisztjének tisztaságával és finomságával keltett feltűnést. Ez volt Magyarországon az első műmalom, de még az 1830-as években megkezdte működését egy másik is Fiúméban.

A három malomipari újítást (műőrlés, hengerszék és gőzgép) hazánkban a pesti hengermalom alkalmazta először együttesen. 1839-ben megalakult a Pester Walzmühlen-Gesellschaft, a Pesti Hengermalom Társaság. A vállalkozás, amely mind méretei, mind korszerűsége révén méltán tekinthető mérföldkőnek a magyar malomipar történetében, ekkor ütközött bele annak a feudális struktúrának a korlátaiba, amelynek kereteit oly annyira meghaladta. Amikor ugyanis a malom felállításához szükséges engedélyért Pest város tanácsához fordultak, az — a szokásnak megfelelően — a molnárcéhtől kért véleményt. A versenytárstól nem is ok nélkül félő molnárok, akik mint láttuk, a soproni gőzmalom megbukásában is közrejátszottak, Pesten is a vállalkozás ellen nyilatkoztak. Az engedélyt végül csak úgy kapták meg, ha a malomban csak a részvényesek saját gabonáját őrlik, magánemberektől nem vásárolnak.

Ez megfelelt mind a feudális jog szellemének, mind gyakorlatának. A vállalkozást azonban, amely éppen a gabonavásárlásra és liszteladásra szervezte volna üzletmenetét, lehetelenné tette volna. A megoldást, mint az ipari vállalkozás egész területén, az 1839/40. XVIII. te., az ún. Ipartörvény hozta meg.

Az iparűzés joga a feudális viszonyok közepette csak azokat illette meg, akik valamely céh tagjainak sorába léptek. A céh felelt a mesterek szakértelméért és ellenőrizte termékeik minőségét. Ugyanakkor korlátozta az alkalmazható segéderők számát, s különösen tiltotta különböző mesterségek egy kézben való egyesítését. Ezzel eleve útját állta minden nagyobb üzem létrejöttének. A céhek korlátozásai alól kétféle kivétel volt. Egyrészt a földesúr nemesi jogon, saját földjén, saját termékei feldolgozására alapíthatott üzemet, másrészt a céhes kötöttségek alól az uralkodó külön kiváltságlevéllel mentesíthette a vállalkozót a városban is. Még ezekre is fennállott azonban az a hátrány, hogy legényt, segédet nem szabadíthattak, így munkásaik szakképzettségét nem ismerték el, az üzemen kívül kontárnak számítottak.

A céheknek az iparfejlődést korlátozó tevékenységét már a XVIII. században