Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Némethi László: Dohányipar
566 Dohányipar Az országos szükségleten felüli termelést bizonyítja az, hogy a császári gyárakban már 1728-ban egy felmérésnél több mint 400 bécsi mázsa (22,4 tonna) dohányt vettek számba. A dohányszükséglet fedezésére a Mária Terézia és II. József alatti Ausztria is igyekezett előmozdítani a magyarországi dohánytermesztést. Az osztrák egyedáruság bevezetésével (1784) Abaldó elnevezéssel kirendeltség is alakult Magyarországon, amely az osztrák jövedék részére vásárolta fel a magyar dohányokat. Ez az 1783—-1818 közötti 35 évben 4,3 millió bécsi mázsát (240 ezer tonnát) tett ki. A XIX. század első felére a termelés volumenére vonatkozó megbízható adataink nincsenek. A legjobb becslés 50—55 ezer katasztrális holdnyi területről évi 475 ezer bécsi mázsát (27 ezer tonnát) kitevő termést valószínűsít, amelyből 42% az ország szükséglete volt, 47%-ot az osztrák jövedék használt fel, a többit külföldre szállították. A dohányt a termelők szárították, simították és 40—60 levelet tartalmazó csomókba kötötték, kezdetleges módon asztagolva fermentálták is. Az eladás kisebb részben a termelési körzetekhez közeli vásárokon csomókban, bálákban, illetve vágott állapotban fontonként (1 font = 0,56 kg) történt, nagyobb részben azonban szállítókkal kötött szerződések vagy az Abaldó útján értékesítették. Ez utóbbinak kirendeltségei működtek 1817-ig Szegeden, Debrecenben, Tolnán és Pesten. Ezt követően az osztrák jövedék kizárólag a szállítók útján szerezte be magyarországi dohányszükségletét. A visszaélések oda vezettek, hogy 1836-tól a volt Abaldó kirendeltségek székhelyein az osztrák jövedék kiküldött tisztviselői közvetlenül a termelőktől, egy vármegyei tisztviselő ellenőrzése mellett váltották be a teljes dohánytermést. Az első állandó beváltóhivatalokat az osztrák egyedáruság 1844-ben létesítette Pesten, Aradon, Debrecenben, Tolnán és Szegeden, ezenkívül fiókbeváltó hivatal működött Apátfalván, Nagykárolyban és Nyírbátorban. A manufaktúrák létrejötte Magyarországon még a XIX. század első harmadában is a pipázás volt az általános dohányzási szokás, emellett egyes társadalmi rétegekben a burnótozás terjedt el. Bárki szabadon szerezhette be dohányszükségletét, azt maga felvágta vagy felvágatta, sőt a burnótokat is többnyire házilag készítették. Ez utóbbi azonban már valamelyes szakértelmet igényelt, így akadtak vállalkozók tömegesebb előállítására is. A XIX. század negyedik-ötödik évtizedében nálunk is elterjedt és egyre közkedveltebbé vált a szivarozás. Ennek előállítása már nagyobb ügyességet és szakértelmet kívánt. A jövedelmezőnek ígérkező vállalkozás azt eredményezte, hogy a szivargyártásban jártas egyének több munkást — főleg nőket — alkalmaztak. így már a negyvenes évek elején dohánygyártási telepek, szivarkészítési műhelyek jöttek létre, amelyek közül a nagyobb volumenben termelőket már dohánygyáraknak nevezték. Ezek létesítését 1840 előtt törvényesen nem szabá
