Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Gallatz János - dr. Kozma Jánosné: Söripar
538 SÖRIPAR itt alkalmazták először a központi vezérlést világítósémás irányítótáblával, amellyel ellenőrizhető a főzési technológia, bár a szabályozása még kézi úton történt. 1960 és 1965 között került sor a Soproni Sörgyár rekonstrukciójára. Ennek eredményeként a sörtermelés kétszeresére, évi 300 ezer hektoliterre emelkedett, és megszűnt a malátagyártás. Ebben az időszakban a söripar valamennyi főzőházában a sörminőség javítása mellett a sörtermelés mennyiségének növelése volt a fő cél. Az üstök nagyobbítását, a színlétartályok beépítését, a kitörkölyözés gépesítését — a nehéz fizikai munka csökkentésére — egymás után hajtották végre az egyes főzőházakban. Technológiailag is újat jelentett a száraz- (hengerszékeken való) őrlésről a nedvesőrlésre való átállás. A Kőbányai II. telep főzőházában kezdtek először üzemelni — 1969-ben — a Steinecker gyártmányú 6,5 tonna/óra kapacitású Maischomatok, amelyek árpa- és malátaőrlésre egyaránt alkalmasnak bizonyultak, s egyben lehetővé tették — az árpa őrlésével — az enzimes sörfőzési technológia alkalmazását. Ennek bevezetését nemcsak a költségcsökkentésre való törekvés, hanem a malátatermésnek a malátagyárak rekonstrukciós munkái miatt bekövetkezett csökkenése is szükségessé tette. Ez az új technológia alapjában véve nem változtatta meg a korábbi főzőházi technológiai folyamatokat, mégis nagy jelentőségű volt a söripar életében. A maláta egy részét így árpával lehetett helyettesíteni, hozzáadva azokat a keményítő- és fehérjebontó enzimeket, amelyeket az árpa az elmaradt malátázás miatt nem tartalmazott. Az enzimes sörfőzési kísérletek — magyar szakemberek szabadalma alapján — 1968-ban kezdődtek a Soproni Sörgyárban, üzemszerű bevezetésére 1969-ben került sor ugyanitt, valamint az ipar legnagyobb, a Kőbányai Sörgyár II. telepének főzőházában. Az eljárást később az egész iparban — a pécsi Pannónia Sörgyár kivételével — bevezették. A főzőházi kapacitásnak a fejlesztések során bekövetkezett növekedése szükségessé tette a sörléfogadó és -hűtő állomások fejlesztését is. A megnövekedett sörlémennyiség fogadására korábban már megmagasították a hűtőbárkákat, de ez kevésnek bizonyult. így a magyar söripar 1965-től kezdve fokozatosan tért át a zárt rendszerű forrósörlé-fogadó tartályok — örvénykádak —, a lemezes hőcserélők és a kovaföldes szűrők rendszerére. Ezzel a fogadóállomás-rendszerrel lényeges javulás állt be a sörlékezelés minőségében. A hőcserélőkön visszanyert meleg vízzel pedig a sörfőzés gőzenergia-felhasználását lehetett csökkenteni. A sörlészűrésre használt kovaföldes szűrők kezdetben import kovafölddel vagy perlittel, majd 1970-től magyar szűrőperlittel üzemeltek. A söripar és a Könnyűbeton és Szigetelőanyagipari Vállalat (KOSZIG) szakembereinek együttműködésével ugyanis sikerült a Magyarországon található nyers perlitből olyan élelmiszeripari minőségű szűrőperlitet előállítani, amely sörlé-, sőt (bizonyos adalékokkal) sörszűrésre is alkalmas. A főzőházak kapacitásának növelése több főzött sört eredményezett, amihez
