Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
478 Szeszipar 8 fő, míg a Frings-rendszerre való áttérés után a beállított 8 képzőt csak 4 fő látta el ugyanannyi szesz felhasználásával, de jobb anyagkihozatallal. Az 1932. évi igen jó bortermés hatására 29 üzem tért át borecet gyártására. Ebben az időben orléansi rendszerű ecettermelő üzem már nem volt Magyarországon, ezért a forgácsos töltésű képzőket vették igénybe, amelyek borecet gyártására nem alkalmasak. Részben a termelt borecet gyenge minősége és a rossz kihasználás miatt, részben a borár emelkedésének hatására az üzemek visszatértek a szesz feldolgozására. Ezután 1979-ig nem is volt számottevő borecetgyártás az országban. A Magyar Ecettermelők Rt. 1937-ig állott fenn eredeti szervezetében. Az 1938. évi szesz-egyedárusági törvény (1938. XXX. te.) a kartellszervezetet állami ellenőrzés alá vonta, a szeszkontingens felosztását, a pótkeret engedélyezését állami kezelésbe vették. E szervezeti változások közben továbbra is fennállott az Ecetgyárosok Országos Egyesülete. Feladata volt az ecetigények és az ecetkészletek felmérése alapján javaslattétel az éves szeszkontingens mennyiségi megállapítására és felosztására. 1944-ben 234 ecetüzem működött, ebből 184 már Frings-rendszerű, 50 pedig még a régi, Schützenbach-típusú volt. A felszabadulás után ugyan az egyedárusági szervezeti forma lényegileg még fennállott, de az ecetüzemek közül sok jelentős háborús károkat szenvedett. A helyzet áttekintését megnehezítette, hogy számos ecetgyári engedély birtokosának nem volt üzemi berendezése, és a számára kiutalt szeszkontingenst más ecetgyárban, bérmunkában dolgoztatta fel. Ez utat nyitott a spekulációnak. 1948-ban az állami kezelésbe vételt előkészítő felmérés adatai szerint a kiadott engedélyek száma 181 volt, ezzel szemben a ténylegesen meglevő üzemek száma 166, ezek közül Frings-rendszerű 124, Schützenbach-rendszerű 27, Kelemenféle ikerkádas 15 volt. Az állami tulajdonba vétel több lépésben történt. Először 1948. március 26-án a Leipziger-féle cukor-, szesz- és ecetkombinátot, valamint a hozzá tartozó Braun-féle likőrgyár ecetgyárát államosították. A Hangya Szövetkezet üzemeit először a Magyar Országos Szövetkezeti Központ vette át, majd 1948 júniusában államosították. Ettől kezdve a Szeszfeldolgozó Ipari Központ, majd az Élelmiszeripari Minisztérium Szeszipari Igazgatósága kezelésében működtek tovább. Ezekkel egy időben még további kilenc nagyobb ecetüzemet államosítottak. Ezekből alakult meg 1949. október 4-én az Ecetipari Nemzeti Vállalat. Az ecetipar fejlesztésénél tehát a cél a gazdaságosabban termelő, kis számú közép- és nagyüzem létrehozása volt, és nem a sok kisüzem fenntartása. 1950 áprilisában az 5410/1945. ME számú rendelet alapján történt a többi ecetüzem igénybevétele. A sérült, korszerűtlen, gazdaságtalanul működő üzemeket az Ecetipari Vállalat megszüntette, és berendezéseikkel a fennmaradó üzemek kapacitását növelte, vagy azok egységeit kiegészítette. Az Ecetipari Vállalat ecetipari koncentrációja nyomán az üzemek megosztása és száma a következőképpen alakult: 115 helységben államosítottak, illetve
