Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
Szeszipar 467 kezdték meg. A habot eleinte lapos, kanálszerű lapátokkal merítették le a gyűjtőkádba, később az erjesztőkád falában, a hab magasságában kiképzett keskeny nyíláson folyt a hab — ónozott csatornán át — a gyűjtőkádba. A cefre teljes leerjedését a visszamaradó élesztő még biztosította. A lefölözött habot fémszitára vezették, amin fagörgőkkel préselték ki az élesztőt. Vizes mosás után az élesztős folyadékot igen sűrű fém- vagy selyemszitán szűrték át, ami a legfinomabb törkölyrészeket is különválasztotta. A további, ülepítéssel besűrített élesztőt szűrőzsákokban kipréselték 24—25% szárazanyag-tartalomra, fahordókban taposták, és a forgalomba hozatalig hűvös helyen tárolták. Az élesztő különválasztása során visszamaradó cefre 2—3%-os szesztartalmát lepárolták, és általában gabonapálinkaként hasznosították. Az élesztő különválasztására a legalkalmasabb szűrőprést, amit a legújabb időkig használtak, 1867-ben Dehne vezette be. Ennél újabb a vákuumdobszűrős technológia, amelynek az élesztőgyártásnál való alkalmazhatóságát a svéd A. B. Svenska Jästfabriks és a megfelelő technológiát kidolgozó Mauthner Markhof Presshefefabrik (Wien E. Küstler és a K. Rokotansky) közösen oldotta meg. Az élesztőgyártásnál Angliában 1896-ban A. W. Howmann levegőztetőcsöves szaporítókádakat alkalmazott. Svéd- és Németországban, Dániában és Ausztriában is rövidesen meghonosodott. Ezzel az eljárással ugyan javult az élesztőkihozatal, de az alkoholtermelés rovására. Az élesztőgyártás alapanyaga az 1920-as évekig általában a gabona és a kukorica maradt, a technológia módosításával azonban az élesztőkihozatal 10—13 kg-ról 20 kg-ra növekedett (100 kg alapanyagra számítva). Ezzel párhuzamosan viszont a szeszkihozatal 28—30%-ról 20—21%-ra csökkent. A Board testvérek az erősen felhígított cefre intenzívebb levegőztetésével az élesztőkihozatal kétszeresét érték el. A drágább gabona és kukorica helyett fokozatosan, 1925-től általánosan elterjedt az olcsóbb melasz felhasználása. Űj problémaként jelentkezett az élesztő nitrogéntápanyag-igénye, amelyet a gabona és a maláta elegendő mennyiségben tartalmazott szerves vegyületek formájában. A kérdést A. Wohl és A. Scher del oldották meg azzal a rendkívül nagy horderejű felismerésükkel, hogy az élesztő nitrogénigénye — a melasz használata esetén — szervetlen sókban levő nitrogénnel pótolható. Az élesztőgyártás technológiai javításának egyik további állomása volt a hozzáfolyatásos eljárás alkalmazása, valamint annak felismerése, hogy az élesztő a keletkező alkoholt — megfelelő körülmények között — szénforrásként képes hasznosítani. Fontos volt annak felismerése is, hogy levegőztetéskor előnyösebb a levegőnek kisebb méretű buborékok formájában történő elosztása, a cefrében minél hosszabb tartózkodása mellett. E. G. Stich kerámiából készített levegőelosztó testeket szerelt fel. Más irányú próbálkozás volt forgórendszerű berendezések alkalmazása a levegő elosztására. A nagy élesztőveszteséggel járó ülepítés helyett a századfordulón kezdték bevezetni a szeparálást. Ezek kifejlesztésében az oeldei Westfalis Separator A. G. (NSZK) és a stockholmi Alfa-Laval A. B. vállalat ért el kiemelkedő sike-
