Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
460 Szeszipar A Győri Szeszgyár Rt. épületrészlete az 1944-es bombatámadás után helyeztek üzembe. Több lépcsőben valósult meg a győri vállalat szesztermelő kapacitásának növelése. 1974—1975-ben évi 530 vagonnal (1 vagon = 100 abszolút hektoliter), 1976 és 1980 között a fejlesztés célja évi 800 vagonos emelés volt. Az 1975. évi 700 hektoliterről a gyár 1977 közepére elérte a napi 900 hektolitert. Ennek érdekében vegyes (földgáz—olaj) tüzelésű kazánokat állítottak üzembe, és ezzel 1978-ban teljesen megszűnt a széntüzelés. A rekonstrukció második lépcsőjében újabb — tehát harmadik — Guillaume-rendszerű szeszfinomító készüléket helyeztek üzembe, az elavult Barbet-féle finomítót leszerelték. Hosszú ideig tartó kísérletezés után biztató eredmények késztették a gyárat a melaszmoslék besűrítésére és takarmányként való hasznosítására. Finn szabadalom alapján építették meg a vinasziizemet, de a beindítás után nehéz volt az értékesítés. A nagy horderejű kezdeményezés nemcsak a takarmányozási gondokon kívánt segíteni, hanem a vízszennyezést (Dunába folyatást) és a gyár körüli levegőszennyezést is megszüntette. A vinasz 1984-ben a gyár egyik legjelentősebb exporttermékévé vált. A legújabb szeszgyári rekonstrukciós beruházás az energiatakarékos szesztermelés megvalósítása. Addig 100 hektoliterfok szesz előállításához 500—550 kg gőzre volt szükség, az új eljárással 320 kg is elegendő, amivel évente kb. 24 millió forintos megtakarítást értek el, a napi termelés pedig 1200 abszolút hektoliterre emelkedett. A gyárban keletkező óránként kb. 110 m1 35—60 °C-os meleg vizet, amit