Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
Szeszipar 459 A Gschwindt-féle Szesz-, Élesztőgyár és Finomító (részlet) Forrás: a Szeszipari Kutató Intézet gyűjteménye lomást létesítettek. A nyereséges indulás után a gyár helyzete évről évre roszszabbodott, majdnem csődbe került. A gyár részvényeinek többségét a Wiener Bankverein vette meg, és (új vezetőséggel) 1889-ben ismét megindították a termelést. Az egyharmadára csökkentett költségek ellenére a gyár veszteséges maradt. A szeszgyártás gazdaságossá tétele érdekében a melaszalapú gyártásra tértek át, de az átállás miatt tekintélyes beruházásokat kellett teljesíteniük. Ez, valamint a megismétlődött gazdasági válság és a közben megemelt szeszadó ismét a csőd szélére juttatta a vállalatot. Ilyen körülmények között vette meg a vállalatot az osztrák nagyiparos, Léderer Ágost, aki modernizálta a gyárat, kapacitását megduplázta, és a termékek jó minőségével világszerte jelentős exportot ért el. Az 1921-ben megalakult Országos Szeszértékesítő Rt. is a jövedelmező termelést mozdította elő. 1928-ban a szeszgyár berendezését Guillaume-rendszerű készülékkel bővítették, és elérték a napi 550 abszolút hektoliter teljesítményt. A II. világháború vége felé a szeszgyártás egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Az 1944. április 13-i bombatámadás során a gyár romhalmazzá vált. 1945-ben a romtalanítás után, kezdetleges körülmények között, napi 10 tonna melasz felhasználásával indult meg a termelés. Az újjáépítés csak 1949-ben fejeződött be. Az államosítás után az Élelmiszeripari Minisztérium Szeszipari Igazgatósága irányításával a gyárban újabb Guillaume-rendszerű készüléket
