Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
AZ ÉLELMISZERIPAR TÖRTÉNETE A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG 41 gét, egyezkedni azonban nemigen lehetett a törökkel, mert például a kecskemétiektől és a nagykőrösiektől követelt ezer-ezer kenyeret fejvesztés és karóbahúzás terhe mellett késedelem nélkül kellett szállítani. Haa közkatona kevesellte az ellátmányt, a zsoldjából vehetett élelmet. 1682-ben a nagykőrösiek pénzért szállítottak kenyeret és sajtot a Pest alatt állomásozó törököknek. A XVII. század utolsó harmadában azonban egyre több lett a panasz az élelemért nem fizető katonaság ellen, a királyi Magyarországon is a természetbeni ellátás nyomult előtérbe s ahol felvásárlással gyűjtötték be a hadsereg számára az ennivalót, ott is rosszul jártak a termelők, mert az élelmezési biztosok által megszabott árak mélyen a piaci árszint alatt maradtak. A sör-, az égettbor- és a pálinkafőzés A sörfőzés, illetve korabeli szóhasználattal a sörnevelés, szintén szorosan kapcsolódott a növénytermesztéshez. Tekintélyes mennyiségű sört főzettek a földesurak és a városi polgárok, de sok helyütt a mezővárosi és a falusi lakosság is foglalkozott sörfőzéssel. A földesúri sörfőzés többnyire majorsági keretek között folyt, de arra is van példa, hogy a sört nem az uradalmi sörfőzőházakban neveltették, hanem a falusi és a mezővárosi jobbágyság lakóhelyén, a paraszti sörfőzőben, és a készterméket adta át az uradalomnak. A lednicei (Lednica, Csehszlovákia) uradalom számára rendelt 1628. évi tervezetben szó esett a sörfőzésre kiosztandó árpáról, a makovicai uradalom 1641. évi összeírásából pedig egyértelműen kitűnik, hogy a falvak népe a kiosztott majorsági árpából főzött sört. A sörfőzéshez szükséges árpát részben a majorsági szántókon termesztették, részben pedig a jobbágyság termékjáradékából, a kilencedből teremtették elő. Az uradalmi összeírásokban említett komlóskertek tanúsítják, hogy a sörfőzés nélkülözhetetlen nyersanyagát többnyire a majorsági épületek közvetlen közelében termesztették, de arra is van példa, hogy a komlóskerteket a majorsági földek és a távolabbi rétek mellé telepítették. E munkaigényes, évelő növény termesztése és a termés betakarítása a jobbágyságra hárult, s helyenként még a XVII. század első harmadában is az újdonságnak számító robotnemek közé tartozott. A Komárom megyei Kocs község lakosságát csak az 1620-as évek végén szorították a komló szedésére. A fogarasi uradalom Bethlen (Beclean, Románia) nevű mezővárosában viszont a termékjáradékból biztosították a sörfőzéshez szükséges komlót oly módon, hogy minden önálló jobbágyháztartás fél-fél köböl komlót adott be az uradalomba. Marosvécsen (Brincovenesti, Románia) 1648-ban ugyanennyi komló beadása hárult a jobbágyságra, s ha komlójuk nem termett, akkor zabot kellett adniuk helyette. A sütőházakkal ellentétben sörfőzőház nem volt minden uradalomban, illetve, ha valahol a régi sütőház romladozó állapotban volt, akkor a közelében már rendszerint ott állt az új. Ugyanez a sörfőzőházakról nem mondható el. Sajókeresztúron 1636-ban állt „egy romladozó sütőház”, Maros-
