Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
416 Konzervipar — begyűjtési költségek és veszteségek csökkentése, I — termelékenység fokozása folyamatos gyártóvonalak kialakításával, egyes műveletek közötti anyagmozgatás gépesítésével, selejt- és raktározási veszteségek csökkentésével. 3. A termékbőség megteremtése, a termelés mennyiségi növelésén kívül új választékok (elsősorban a szovjet igények szerinti, hazánkban addig ismeretlen cikkek) gyártása. A Nagykőrösi Konzervgyár a szovjet tapasztalatok honosításán kívül a hazai kutatási-fejlesztési eredmények legbátrabb alkalmazója is volt. A későbbiek során itt üzemesítették elsőként pl. a diffúziós lényerés, az aszeptikus tárolás, az aroma-visszanyeréssel kombinált gyümölcslé-besűrítés technológiáját. A termelés növelése megkövetelte a termelőerőknek a korábbinál célszerűbb csoportosítását. Az ötvenes években több szervezési intézkedés követte egymást. 1950-ben a Maglódi úti söripari gyártelepen a Weiss Manfréd gyárak, a Kisperkátai Szeszgyár és a gyárakhoz csatolt kisüzemek gépeinek, berendezéseinek és személyi állományának összevonásával megalakult a Budapesti Konzervgyár. Alaprendeltetése a Budapest környéki zöldség (elsősorban paradicsom) és gyümölcs felvásárlása és a főváros lakosságának ellátása volt. Emellett húsfeldolgozásra (specialitása: libamáj) és fémdobozgyártásra is berendezkedett. Az üzem vezetőinek kezdeményezésére terjedt el az iparban az üveges készételek gyártása. Ugyanebben az évben a területi elv érvényesítésével létrehozták a Dunántúli (Paks, Szigetvár, Nagyatád) és az Alföldi (EKK, Szeged, Nagykőrös, Póstelek) Konzervipari Egyesülést, közös egyesületi szabályok szerint. Ezek 1952-ben szűntek meg, Szigetvár és Nagyatád összevonásával ekkor alakult a Dunántúli Konzervgyár, a többi gyár önállósult. Az EKK felvette az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár nevet. 1950-ben Paprikaipari Egyesülés alakult, amelynek helyébe két év múlva a Kalocsavidéki Paprikaipari Tröszt és a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat lépett. 1952-ben ismét magyar tulajdonba kerültek a szovjet vállalatok: a. Platter és a Dunakeszi Konzervgyár. 1953-ban a Budapesti Konzervgyár Földvári utcai telepe Gyümölcs- és Főzelék Konzervgyár, Gém utcai telepe Savanyúság- és Hal Konzervgyár néven önállósult. 1957-ben a Dunántúli Konzervgyár szétvált, Nagyatád és Szigetvár elnyerte önállóságát. Az 1956 őszén kirobbant ellenforradalom és annak politikai—gazdasági következményei a konzervipar tervezett fejlődését is visszavetették. Korábbi külkereskedelmi kapcsolataink az országgal szemben alkalmazott diszkrimináció miatt a nyugati — kapitalista — partnerekkel megszakadtak, az új, szocialista kapcsolatok alakulásának pedig a kezdetén voltunk. Ebben a helyzetben kérdésessé vált a magyar konzervipar nagyobb mérvű fejlesztésének jogosultsága. Jelentős fordulatot az 1957-es év hozott, amikor a Szovjetunió tartós felvevőpiacként jelentkezett. Ugyanebben az évben érte el a konzervipar első nagy nemzetközi sikerét: a szegedi fűszerpaprika és a Budapesti Konzervgyár dobo
