Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)

II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar

Konzervipar 405 szont változatlanul 8000 tonnás szinten maradt. A konzervexport 10 év alatt 370-ről 7000 tonnára emelkedett, ezen belül a paradicsomkészítmények növe­kedése 35-szörös volt, és 1937-ben az export 91%-át képviselte. 1928-ban a Weiss Manfréd Máriássy utcai gyárában felszerelték az első kor­szerű besűrítőt. 1933-ban a Gschwindt Rt. megkezdte a paradicsom szerződéses termeltetését. 1934-ben létesült, elsősorban a cukorgyár érdekeltségéhez tar­tozó Nagygombosi Gazdaság nyersparadicsom-exportjából visszamaradt para­dicsom feldolgozására a Hatvani Konzervgyár. Működését igen kedvező körül­mények között kezdte meg, mert egyfajta nyersanyagot dolgozott fel, és mert a cukorgyár nemcsak energiabázisát, hanem kilenc okleveles mérnökének szak­tudását is rendelkezésére bocsátotta. Első sikeres exportja után a cukorgyártól különvált, és Hatvani Paradicsom Konzervgyár Kft. néven önállósult. Feldol­gozókapacitását 1937-ig napi 400 tonnára emelte, csakhamar a paradicsomex­portáló gyárak élvonalába került, termékeinek minőségét az „Aranyfácán” márka sok külföldi piacon, elsősorban Angliában hitelesítette. Ugyancsak 1934-ben a Manzini olasz cégtől vásárolt paradicsomfeldolgozó gépekkel bővült az EKK is. 1928—1937 a „paradicsom évtizede” volt. A gyors fejlődés a tudományos hát­tér n egerősítését követelte. A Magyar Királyi Erjedéstani Állomásból alakult Országos Erjedéstani és Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet (OEMIKI) leg­jelentősebb tevékenységévé lett a hazai paradicsomsűrítmény-gyártás kifejlesz­tése. Az Intézet igazgatójának, nagy tudású szakembereinek, külső vállalati közreműködőinek munkája alapján a Magyar Konzervgyárosok Országos Egye­sülete támogatásával tették közzé „Paradicsomtermesztési kísérletek 1933— 1937” c. úttörő kiadványukat. Az „utolsó békeévek” Magyarországán 5—6 gyárméretű konzervüzem talál­ható. Ezek „melléküzemágként” jöttek létre, egy-egy eltérő profilú üzem profit­jának kendőzése céljából (Weiss Manfréd: Ércárugyár; Gschwindt: Bor- és Szeszgyár; Hatvan: Cukorgyár). A konzervipar mintegy mellékes iparág volt, ez erősen rányomta bélyegét a műszaki színvonalra és az üzemek külső képére egyaránt. 1937-ben az ipar átlaglétszáma 2270 fő, a csúcslétszám 4850 fő volt. Az átlagos és maximális létszám közötti 1 : 2 arányú ingadozás mellett téli idő­szakra a foglalkoztatottság V6—Vj0 részre csökkent. A törzslétszám a konzerv­ipar egészében 300—350 főt számlált, 12 órás műszakban túlnyomórészt nőket foglalkoztattak. A konzervgyártást nem kötötték szakképzettséghez, ezért az órabér alacsony, 16—20 fillér volt, ezen felül csak a jól begyakorlott doboz­­forrasztók, zárónők, befőttkészítők kaptak 2—4 fillérrel többet. A férfiak óra­bére átlagban 35 fillér volt. (Összehasonlításul: 1 kg disznózsír ára 1 pengő volt.) Ezen a helyzeten javított némileg az 1937. évi munkaügyi törvény, amely előírta a minimális órabéreket, és elrendelte a fizetett szabadság megadását. A szociális és higiéniai felszerelések nagyon hiányosak voltak. A néhány zu­hanyozó, öltözőszekrény messze elmaradt a követelményektől. Munkaruha

Next

/
Oldalképek
Tartalom