Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Balatoni Mihály: Tejipar
368 Tejipar Ipar utcában kezdte meg, majd 1928-ban átvette a Magyar Gazdák Tejüzeme Rt. kelenföldi üzemét, és központját is ott alakította ki. Új üzemeket az 1930-as évekig nem létesített, hanem meglevő tejszövetkezeti üzemeket vett át saját kezelésbe, és így az ország legnagyobb tejipari vállalata lett. 1933-ra az OMTK üzemeinek száma 17-re, a Központi Általános Tejcsarnoké 9-re, a Fővárosi Tejüzemé pedig 4-re emelkedett. így ennek a három vállalkozásnak a kezében összpontosult a felvásárolt tej túlnyomó része, és éles verseny alakult ki nemcsak a három legnagyobb vállalat, hanem a sok egyéb kisebb-nagyobb vállalkozás között is. Ehhez hozzájárult, hogy az OMTK tagszövetkezetei nem voltak kötelesek az OMTK-nak szállítani, hanem a legtöbbet ígérővel köthettek szerződést. A magánvállalkozások a Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, a verseny korlátozására, már 1922-ben megalakították érdekképviseleti szervüket, az Országos Tejgazdasági Szövetséget. Az I. világháború után a tejipari vállalatok és üzemek számának növekedése szükségessé tette a tejiparra vonatkozó jogszabályok korszerűsítését is. Az ipartörvény módosítására vonatkozó 1922. évi törvény „a tejcsarnok, tejgyűjtő telep, tejkereskedelmi és tejtermékeket feldolgozó vállalatokat” az iparengedélyhez kötött iparok közé sorolta. Nem volt köteles engedélyt szerezni az, „aki saját vagy általa haszonbérbe vett mezőgazdasági üzemében termelt tejet, vagy tejtermékeket” értékesített vagy feldolgozott. A korábbi rendelet még csak üzemengedélyt követelt meg. Az ipartörvényt módosító törvény végrehajtására kiadott rendelet szabályozta a tejipari iparengedélyek kiadását és az iparűzés feltételeit. A rendelet szakképesítéshez kötötte az üzemek vezetését, amelyet az iparengedélyes saját személyében vagy képesítés hiányában szakképzett üzletvezető (üzemvezető) alkalmazásával volt köteles biztosítani. A rendelet alapján 1928-ban 37 nagyvárosi tejellátó (napi 3000 liter forgalom felett), 28 kisebb városi tejellátó (napi 3000 literes forgalomig), 444 tejtermékgyártó és 1473 kistejgyűjtő és fölözőüzem, összesen 1982 volt az iparengedélyes üzemek száma. További fontos rendelkezés volt az 1924. évi rendelet, amely szabályozta a tej forgalmát, illetve a tej és a tejtermékek minőségi előírásait tartalmazta. A tejipar fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt az 1925. évi „A tejtermékek állami ellenőrző jeggyel való ellátása” (márkázás) című törvény és az ennek végrehajtására kiadott rendelet. A törvény felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hogy „állami ellenőrzés alatt készült tejtermékeket forgalombahozataluk előtt állami ellenőrző jeggyel láttassa el”, továbbá, hogy az állami ellenőrzés gyakorlására Tejtermékek Ellenőrző Állomás létesüljön. A márkázás! rendeletet a hivatalos indokolás mellett az tette szükségessé, hogy a lakosság viszonylag kis tej-, illetve tejtermékfogyasztása és az elmaradott tejtermelés mellett is relatív feleslegek voltak, amelyek exportja segíthetett csak az értékesítés problémáin. A rendelet nagymértékben segítette a tejipar fejlődését, mert a márkázásra jogosult üzemekben a termelés színvonalát kötelezően korszerűsíteni kellett, ezért a márkázott vajért az állam ártámogatást nyújtott, így a bel
