Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Berszán Gábor - Tepliczky Ottó: Húsipar
320 Húsipar Az államosított iparnak nagy nehézséget okozott a bolthálózat ellátása, mert sem megfelelő, sem elegendő járműve nem volt. A fővárostól eltekintve -—- egyes esetekben még ott is — minden városban és településen lovas fogatokkal végezték az áruterítést. Az ötvenes évek végén még nem volt zökkenőmentes a lakosság áruellátása, de ekkor még a vágóállat-mennyiség sem nyújtott lehetőséget az igény szerinti árukínálatra. Az állatforgalmazás az államosítás után elvált a húsipartól. Önálló szervezete, különállása azonban nem segíthette a fejlődést, de a tenyésztési kényszer, az értékesítési, vágási tilalmak is hátráltatták. A megszülető húsipar 1950-ben majdnem teljes egészében az emberi munkaerőre támaszkodott. Igen korszerűnek tekintették akkor a budapesti vágóhídon használt állatemelő csigákat és a Heikena-gyorsvágót. Győrben még 1969-ben is működött az a hűtőberendezés — ammóniakompresszoros —, amelyet 1906-ban állítottak munkába. Az egész húsiparban 1951-ben mindössze négy egyetemet és főiskolát végzett munkavállaló volt (ma 1500 főnél több van). Az ipari jellegű termelés kialakulása Az ötvenes években formálódtak a szervezeti keretek, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése után a húsiparban is rendkívül fontos változások következtek be. A vágóállat-felvásárlási munkában a kényszerhatásokat felváltotta a szerződéses termeltetési rendszer, és a háztáji gazdaságok mind nagyobb támogatása eredményeképpen a mezőgazdaság egyre nagyobb mennyiségben kínálta fel állatait az iparnak. így növekedhetett a belső fogyasztás és az export. Az állatforgalomban és a húsiparban az egységes szervezet 1964. január 1-én jött létre, Állatforgalmi Tröszt, illetve Húsipari Tröszt elnevezéssel. Később (1968. I. 1-én) a két tröszt egyesült, majd a vállalatok összevonása következett (1969. I. 1-én). A szervezet egységesítése tette lehetővé azt a fejlesztő-, beruházómunkát, amely kiemelte a kisipari szintről ezt a szakmát. A húsipar hagyományos ipar szerkezetét a nagy felvevőközpontokra — elsősorban a belső fogyasztás ellátására — telepített vágóhidak, feldolgozók, továbbá az ország nyugati és déli területein elhelyezkedő, exportra termelő vágóhidak és feldolgozók jellemezték. Ez a telepítési és fejlesztési gondolat még az I. világháború előtti időkben alakult ki, és egyezett a gazdaságok fejlődésével, ahol döntően a szállítási távolság határozta meg egy-egy üzem helyét. A tenyésztési terület ezzel természetesen nem volt összhangban — ma sincs —, ezért a jelentős távolságú élőállat-szállítás és az ebből következő nagyobb ará-
