Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
228 Cukoripar kívül szocialista (lengyel, NDK, rakodógépeket főleg szovjet) importból igyekeztek biztosítani. Tőkés importra viszonylag ritkán került sor (néhány toronydiffúzőr az NSZK-ból, Petőházán szemenként préselt kockacukorgyártó gépsor holland importból stb.). A kivitelezőkapacitás biztosítása gyakran okozott gondot. Igyekeztek annak a felsőbb irányelvnek eleget tenni, hogy a rekonstrukció minél kevesebb építési munkával járjon, azonban a gyári épületek állapota, sok helyütt a tetőzet cseréjének szükségessége, öltözők, fürdők, üzemi étkezdék létesítése bizonyos építési munkát mégis igényelt. Elmaradt azonban — és máig sem valósult meg — a cukorraktárak építése. Az egyre növekvő cukormennyiséget bérelt szükségraktárakban helyezték el. Mechanizált répatárolókat is csak néhány cukorgyárban létesítettek (Szolnok, Hatvan), amelyeknél az úsztató- és szellőzőcsatornákkal behálózott, kibetonozott tárolótérre a járműről vízzel leöblített répát szalagrendszer segítségével terítik szét. A növekvő cukorfogyasztás egyre több répa feldolgozását igényelte. Az 1960- as években évente mintegy 3,2—2,4 millió tonna répából 400 ezer tonna körüli mennyiségű cukrot gyártottak (kivéve az aszályos 1961. és 1962. évet). A túl hosszú kampány elkerülése érdekében a gyárak a napi répafeldolgozó kapacitás további növelésére törekedtek. Ez 1964-ben a 11 cukorgyárra összesítve megközelítette a 23 ezer tonnát, 1966-ban kereken 25 ezer tonna volt. 1960-tól kezdve általában 130—150 napos volt a kampány hossza, de a Hatvani, a Sarkadi és a Szerencsi Cukorgyár üzemelési hossza 1963/1964-ben elérte a 170 napot is. Mivel a cukorrépát a földbe fagyás veszélye miatt november közepéig ki kell szedni és át kell venni, ez idő után a cukorgyárak csak tárolt répát dolgoznak fel. Tárolás alatt a répa légzése következtében csökken a cukortartalom, hő fejlődik, a cukor bomlástermékei a feldolgozást nehezítő anyagokként halmozódnak fel a répában, és a fejlődő hő a befülledésig fokozza a légzés intenzitását. Ezért törekednek a cukorgyárak a répa mielőbbi feldolgozására, valamint szilárd burkolatú, a légzési hő elvezetésére természetes vagy mesterséges szellőzésű tárolótereket kiépíteni. Az Alföldön általában nagy a répatermés, viszont a Dunántúlon későbbi az érése, ezért minden évben nagy mennyiségű répát szállítottak a nyugati gyárakba, amelyek gyakran ezzel indították meg kampányukat. Az alföldi nagy répatermés miatt a Magyar Cukoripar főleg az itteni cukorgyárak átfogó fejlesztésére összpontosította az ipar állami támogatással is kiegészített fejlesztési eszközeit, és elsősorban a központi helyzetű Szolnoki Cukorgyár feldolgozókapacitásának napi 5400 tonnára való növelését tűzte ki célul. A többi cukorgyár kapacitását általában 3000 tonna/nap nagyságban határozták meg, kivéve a kisebb Ácsi és Ercsi Cukorgyárat, amelyeknek 2400 tonna/nap, és a Szerencsi Cukorgyárat, amelynél kb. 5000 tonna/nap volt a kapacitásnövelés célja. A cukorgyártás jelentős eszközigénye miatt a rekonstrukció lassan haladt — egyes területeken még a nyolcvanas évekre is áthúzódott.
