Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 221 1948-ban 90,5 ezer hektár területen termeltek répát. A terület évről évre növekedett és 1953-ban meghaladta a 115 ezer hektárt. Az 1954 és 1957 közötti visszaesés után ismét meghaladta a 115 ezer hektárt. E jelentős területet sok kistermelő útján biztosították (a termelők száma az ötvenes évek végéig 300— 400 ezer volt). Az egyéni termelők területe az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek területének fokozatos növekedésével ugyan egyre csökkent, de még 1959-ben is elérte a 45%-ot. A répa átlagtermése a sokszor szélsőséges időjárás, valamint a felszabadulást követő évtized agrotechnikai színvonalának mérsékeltebb voltától függően kezdetben eléggé szeszélyesen alakult. 1948-ban megközelítette ugyan a 9 tonna/katasztrális hold, azaz a 15,6 tonna/hektár — egyébként igen alacsony értéket, de a következő évtizedben többször is ez alatt maradt, és csupán 1958-tól indult növekedésnek. Katasztrofálisan kevés, 11,6 tonna/hektár volt az átlagtermés az aszályos 1952. évben. A répatermő terület nagysága és az átlagtermés határozza meg a cukorgyárak által feldolgozásra átvett répa mennyiségét. Ez 1948-ban 1640 ezer tonna volt, és 1959-ig általában 2 millió tonna körül mozgott (kivéve az említett rossz termésű 1952. évet). A répaátvételi állomások száma a területileg szétszórt répatermeléshez igazodva jelentős volt, még 1959-ben is meghaladta az 1500-at. Az 1950-es évek elején a réparakodást kizárólag kézi munkaerővel végezték. Az ötvenes évek végén a cukorgyárak kb. 600 szállítószalaggal rendelkeztek, ezeknek zömét az átvevőhelyeken a répának a vasúti kocsikba rakásánál hasznáták. Amíg a cukorgyárak viszonylag kevés répát dolgoztak fel, nem jelentett különösebb feladatot a répatárolás, a megfelelő technika sem volt kialakítva. A rövid kampányidőszak miatt az átvett répát az átvevőállomásokon és a cukorgyárban is viszonylag kisebb tömegben, szabályosan kialakított halmokban, prizmákban rövid ideig tárolták. A répabeúsztató csatornák fölötti úsztatótárolókban csak átmeneti, a répabeszállítás napi és heti egyenetlenségeit kiküszöbölő tárolás volt. 1948-ban a cukorgyárak együttes napi répafeldolgozása átlagosan 21 ezer tonna volt. Ilyen kapacitással 78 nap alatt végeztek a munkával. Ez a répafeldolgozási átlag 1954-ig lényegében nem változott, majd a szűk keresztmetszetek felszámolásával és a mérsékelten megnyíló beruházási lehetőségekkel kismértékben javult, és az 1958/1959. évi kampány alatt meghaladta a 22 ezer tonna/nap értéket. A feldolgozott répa mennyisége és az átlagos napi répafeldolgozás 1959 végéig 100 nap alatti vagy azt nem sokkal meghaladó kampányhosszt adott (1952-ben csak 50 nap volt). Az 1956. évi ellenforradalom nem okozott különösebb zavart a termelésben. A répa cukortartalma általában 16% körül alakult, jelentősen csak száraz időjárás (és kis termés) esetén volt magasabb. A répa cukortartalmából 1950- ben — amikor a vizsgálati eljárásokat egységesítették — a répára számított gyártási veszteség iparági átlagban 1,37% volt, majd lassan csökkent. A melasz
