Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
192 Cukoripar Gazdasági nehézségek, technikailag fejlett, nagy teljesítményű gyárak létesítése A kiegyezés után az addiginál több tekintetben kedvezőbb feltételek adódtak a hazai cukoripar lendületesebb fejlődésére. Ilyen volt pl. a vasúthálózat bővülése 1887-ig kb. 10 ezer km-re, a külföldi kézben levő vasutak állami megváltása (főként 1880 után) a tarifapolitika kézben tartására, a mezőgazdaság, a bányászat, a gépipar, a hitel- és részvényügyek fejlődése. Továbbra is gátlólag hatottak az adózási viszonyok, és válságok nehezítették az egészséges gazdasági fejlődést. A korszak elején még nyolc gyár alakult, többet bővítettek, 1871 után azonban már csökkent a gyárak száma. 1887—1888-ban 11 gyár (nyerscukorértékben) 45 290 tonna cukrot állított elő. Nagyon erős koncentrációt mutat az a tény, hogy 1868/1869-hez képest feleannyi gyár termelt háromszoros cukormennyiséget. Ebben az időszakban indult a maiak közül az Ácsi (1871) és a Petőházi (1880) Cukorgyár. Az új gyáralapítók akkor is olyan osztrák kereskedő tőkések, gyárosok voltak, akik — kevés kivétellel — nem is telepedtek le. A gyárak létesítése, mint korábban is, együtt járt nagy földbirtokok vagy földbérletek megszerzésével és a belterjesen gazdálkodó nagybirtokokkal, nagybérletekkel való szerződéses kapcsolatokkal a répa biztosítása érdekében. Tovább terjeszkedtek azok a gyárosok is, akiknek már 1867 előtt is volt gyáruk. Néhány cukorgyár nagy alaptőkével rendelkező részvénytársasággá alakult át. Új jelenségként a hazai nagytőke is — amelyet tőkefelhalmozásra képes terménykereskedő-malmos családok képviseltek — bekapcsolódott cukorgyári részvénytársaság létrehozásába, pl. 1881-ben a Brüll, a Kohner és a Deutsch család átvette a nagysurányi gyárat. Ekkor tájt a magyarországi cukorgyártás több mint 50%-át öt nagy részvénytársaság biztosította. Az állami cukoradó-jövedelem közben erősen csökkent, mert az átmeneti ún. mázsálási időszak után 1872-ben a diffúziós lényerési eljárásra is kiterjesztett átalányozás szigorításait a gyárak technikai fejlesztéssel mindig legyőzték, a ténylegesen feldolgozott répa mennyisége olykor jelentősen meghaladta az adóztatottat. Ezért az 1878. évi adótörvény (XXIII. te.) kombinált átalányozás-kontingentálás rendszert vezetett be. Ez azt jelentette, hogy az adó + vámkiviteliadó-visszatérítés egyenlegének, mint tiszta jövedelemnek, meghatározott szintet kellett elérnie, s ez a kontingens évente nőtt is. Az esetleges hiányt a gyáraknak utólag adópótfizetéssel kellett pótolniuk adózott répájuk arányában. A kiviteli visszatérítés mértékét a nemzetközi követelményekhez igazodva külön nyerscukorra (minimum 92%, maximum 99,5% polarizáció, azaz cukortartalom) és külön finomított cukorra (minimum 99,5% polarizáció) állapították meg. Az adóátalányt a diffúziós edények űrtartalmára szabták meg. Ekkor az osztrák, a cseh és a morva gyárak újabb jelentős előnyre tettek szert. (Nálunk
