Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 189 tő—négyfokozatúra alakította ki. Magyarországon eleinte csak a kéttestű készülékeket használták. A vákuumos készülékekhez természetesen kondenzátort és légszivattyút is szerkesztettek. A cukor kristályosítását célzó befőzésben a serpenyőket szintén kiszorították a vákuum-főzőkészülékek. Akkoriban még csak szálpróbáig, tehát még nem kristályosodásig főztek be. A bepárló- és a főzőkészülékek méretei, fűtőfelületei a maiakhoz képest elenyészőnek mondhatók. A főzőedényekben kapott, ma cukorpépnek nevezett tölteléktömeget a süvegmunkánál agyag, később bádog süvegformákba töltötték, ezeket a cukorpadláson állványra rakták, hogy a szörp lefolyhasson. A süvegek mosására (fedésére) meleg cukoroldatot (derűiét) használtak. Ennek leszívatása után kiemelték a süvegeket a formákból, megszárították, a süvegkúpot csiszológéppel csúcsosították, majd a csomagolás következett. így kapták az elsőtermék-cukrot vagy mézletet. Csak a nyerscukorgyárakban használták a kristályosítószekrényeket. Az ezekből kikerült tömeget fabunkókkal törték össze, vagy metszőszerekkel alakították árusítási formára. A kapott szörpöket újból befőzve sorban kapták az utóterméknek nevezett, II., III., IV. terméket. Ezek kristályosítása föld alatti falazott medencében vagy vastartályokban nagyon hosszú idő (hetek, sőt hónapok) alatt ment végbe. AIV. termék szörpje volt a cukorüledék, a hulladékszörp, mai fogalmaink szerint melasz. Ebből a nemcukor anyagok fokozatos feldúsulása miatt már nem lehetett cukrot kristályosítani, ezért szeszgyártásra használták. A II. termék cukor- és szörpszétválasztását nagyon megkönnyítette a Fescaféle centrifugák (függőleges tengely körül forgatott szitahengerek) 1853-tól számítható elterjedése. Finomításkor a nyerscukrot feloldották, tisztítás céljából összekeverték finomra tört csontszénnel és marhavérrel, csontszénen szűrték, majd a besűrítés, a befőzés és a süvegmunka következett. A hazai cukoripar fejlődését számos tényező nehezítette. Ezek közül az egyik legsúlyosabb az adózás volt. 1849-ben visszaállították a belföldi anyagokból előállított cukor adóztatását. Ez először a készárut érintette, de rövidesen áttértek a nyersanyag adóztatására. A répa súlya szerinti adózás volt a hivatalos, de külön kérésre átalányozni is lehetett a termelőberendezések teljesítőképessége alapján. Az átalányozás túlságosan szubjektív volt, egyezkedésen is alapult, főként 1865-ig. Ekkor ugyanis már valamivel precízebb módszereket dolgoztak ki a különféle lényerési eljárásokhoz, a termelőképesség kiszámítására. Az adótételeket ezután többszörösére emelték. Az egyre súlyosbodó adóteher a műszaki fejlesztést olyan irányba terelte, hogy a feldolgozott répa mennyisége minél jobban meghaladja az adózottat. A gyorsabb fejlődés másik akadálya a viszonylagos répahiány volt, amiben szerepet játszottak az akkori kezdetleges közlekedési, szállítási viszonyok is.
