Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Dabronaki Gyula - Wittinghoff Sarolta: Sütő- és tésztaipar
SÜTŐ- ÉS TÉSZTAIPAR 175 A felszabadulás utáni időszak A termelőmunka megindulása. Államosítás A budapesti sütőüzemek egy része a háborúban súlyos károkat szenvedett, nem volt liszt, élesztő, tüzelőanyag. Az ellátás bázisa a Községi Kenyérgyár lett, ami ugyancsak jelentős károkat szenvedett. A legnagyobb veszteséget a gépkocsipark elvesztése jelentette. A katonai segítséggel rendbehozott gyár 1945 első felében éjjel-nappal teljes kapacitással katonai ellátásra termelt. A polgári lakosságot ellátó termelés 1945 júniusának végén kezdődött meg: kölcsönkapott szovjet katonai gépkocsikkal szállítottak. Ezeket 1945 végén vissza kellett adni, ettől kezdve 40 lovas kocsi hordta szét a kenyeret. A budai oldalon a közellátás helyzete katasztrofális volt. A kenyérellátás megindításához Óbudán, a kincstári tulajdont képező élelmezési raktárból alakítottak ki sütőüzemet, amely a Községi Kenyérgyár fióktelepeként mintegy nyolc hónapig működött. A magánkézben levő pékségeknek a termelés mielőbbi megindítására lisztet utaltak ki. A Községi Kenyérgyár termelése nélkül azonban Budapest lakosságát nem lehetett volna kenyérrel ellátni. A növekvő fenntartási költségek és a rögzített kenyérárak miatt — az ipartestület előterjesztésére — a Gazdasági Főtanács egyheti forgalomnak megfelelő liszthitelt engedélyezett a kisiparosok részére, hogy biztosítsa a kenyértermelés folyamatosságát. 1946 őszén csak átmenetileg engedélyezték a kenyértésztából készült „buci” és zsemle sütését. Központilag utalták ki a lisztet, a tüzelőanyagot, az élesztőt, a sót, a lótápot, a villanyégőt, a szappant és a zsákot. A kenyérellátás biztonsága és a korrupció megakadályozása érdekében a liszt- és a fautalványok kiosztásának és felhasználásának ellenőrzésében a szakszervezet képviseletében két sütőipari szakmunkás is részt vett. Az 1946-ban bevezetett kenyérfejadagokat a közellátásügyi miniszter 1947- ben többször csökkentette, és a kenyérgabona-hiányra való tekintettel novembertől kezdve kukoricanapok tartását rendelte el. Mindezek jelentős forgalomcsökkenést okoztak a sütőiparban. A sütőipari tevékenység szabályozására 1948 végén törvényerejű rendelet jelent meg, amely szerint csak 1 kg-os kenyeret volt szabad gyártani. 1949-ben a kisiparosokat termelési könyv vezetésére kötelezték. A sütőiparban 1945 és 1950 között csak minimális fejlesztésre volt lehetőség, a kistőkés sütők a termelés megindításához szükséges javításokon kívül a karbantartási munkálatokat sem végezték el. Vidéken néhány szövetkezeti kisüzem létesült. A Községi Kenyérgyárat 1947-ben új üzemrésszel bővítették, hogy biztosítva legyen a budapesti lakosság ellátása. Ebben az évben új tésztaosztó gépet állítottak be a gyárba, de az akkor már újra jelentkező munkanélküliségtől való félelem következtében a gyár munkásai tönkretették a gépet. A negyvenes évek vége felé már mutatkoztak a kézműipar szintjén termelő
