Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
Malomipar 127 A molnárok szakképzettségének növelését szolgálta a dr. Schmidt József malomtulajdonos által, több kiváló műszaki szakember közreműködésével, 1932- ben alapított Magyar Molnárcéh nevű egyesület. Az egyesület tanítási célzattal előadásokat, vitaüléseket, tanfolyamokat, pályázatokat szervezett, és szakirodalmi tevékenységet folytatott. Nagyszabású országos molnárnapokat tartott, Magyar Molnárcéh Közleményei címen folyóiratot adott ki, és a Malomipari Szakismeretek Gyűjteménye című sorozat keretében 25 ismeretterjesztő füzetet jelentetett meg. A malomiparnak ez az első műszaki és tudományos egyesülete 1949-ig folytatta hasznos tanítótevékenységét. A két világháború közötti időszakban kevés malomipari szakkönyv jelent meg hazai szerzők tollából. Változatlanul jó volt viszont a szaklapok kiadása. A vezető folyóirat továbbra is a Molnárok Lapja maradt. Változások történtek a szakszervezeti életben is. A Magyarországi Molnárok és Malommunkások Szakegylete 1920-ban beolvadt az Élelmezési Munkások Országos Szövetségébe (ÉMOSZ). A húszas években újra fellendült a sztrájkmozgalom. A szakszervezet vezetésével a malmi dolgozók munkabeszüntetésekkel kísérelték meg jogos követeléseik érvényesítését. A gabonakirakó munkások béremelési kérelmének elutasítása miatt 1923-ban háromhetes általános sztrájk volt a fővárosi malmokban. Ugyanebben az évben és 1924-ben béremelést követelve sok vidéki malom is leállt. Az iparág különleges helyzetére való tekintettel a malomipari dolgozók szervezete 1933-ban kivált az ÉMOSZ-ból, és megalakult a Malomipari Munkások Országos Szövetsége (MIMOSZ). A szakszervezet keretében működő molnárkultúrgárda indította 1932-ben a Haladás című lapot, ami a MIMOSZ hivatalos közlönye lett, és 17 éven át adott rendszeresen tudósítást és tájékoztatást a szakszervezeti tagságnak. A MIMOSZ céltudatos és következetes tevékenységet folytatott a nehéz körülmények között dolgozó malmi munkások életfeltételeinek javításáért. A szívós küzdelmet ugyan esetenként sikerek kísérték, de alapvető változások csak hazánk felszabadulása után következhettek be. A háború következményei 1939-ben kitört a II. világháború, és ettől kezdve egymást követték azok az állami intézkedések, amelyek a gabona- és lisztgazdálkodást szabályozták. A közellátás háborús kötöttségei miatt megszűnt a malmok önálló kereskedelmi tevékenysége is. 1940-ben jelent meg a terménykészletek zárolásáról szóló rendelet. A következő években életbe léptették a terménybeszolgáltatási kötelezettséget, valamint a lakosság fogyasztását korlátozó liszt- és kenyérjegyrendszert. Az állam jelölte ki azokat a malmokat, amelyek közellátási őrlést végezhettek, és központilag szabályozták a lisztkiőrlési arányokat is.
