Gibson, Charles Robert: A tudomány hősei - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1933)

Johann Kepler (1571-1630)

JOHANN KEPLER Ennek a hölgynek volt két anyányi lánya. Később ezek is a feleségjelölti listára kerültek. Kepler meglehetős válogatós volt. Az egyik hölgy nem tetszett neki, mert tanulatlan és csak hiúságon jár az esze, a másik öreg volt, a harmadik rátarti. A negyedik, néhány havi udvarlás után, maga adta ki az útját Keplernek. Mulatságosan írja le Kepler az egyik menyasszony jelölt tulajdonságait : «Kétségtelenül vagyonos, jócsaládbeli, takarékos, ámde rémségesen csúnya. Az utcán megbámulnak, nem is szólva terme­tünk feltűnő aránytalanságáról. Én karcsú vagyok, vézna, cingár, ő kicsi és kövér ; családja híres a kövér nőiről, de ő még ezek közül is kiválik terebélyességével». Kepler már elmúlt negyven éves. A tizenegyedik jelöltet azzal utasította el, hogy túlságos fiatal hozzá. Végül is visszatért az ötödik számú jelölthöz és kijelen­tette, hogy 6 az egyetlen, akit mindig szeretett. Ezt jegyzi föl róla : «Egyénisége, szokásai hozzáillők, nem büszke, nem szertelen. Tud dolgozni, eléggé ért a ház­tartáshoz, középkorú és van elég képessége és hajlama, hogy megtanulja, amire még szüksége van». Az ötödiket tehát elvette feleségül, letelepedett vele. Ekkor kapott ajánlatot tanári állásra, Olaszországból. Az ajánlatot udvariasan elutasította. Nem fogadta el, mert tudta, hogy Olaszországban nem lenne meg a szellemi szabadsága. Hogy mily bölcs volt elhatáro­zása, megértjük Galilei életéből. Kepler anyagi gondjai nem szűntek meg, a kormány örökké hátralékban maradt a fizetséggel. Érdekes, hogy Kepler egyik könyvét I. Jakab angol királynak ajánlotta. Könyvéről ezt írta : *A kocka el van vetve ; a könyvet megírtam, hogy olvassák, vagy 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom