Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
égő fáklyát, amely itt levegő hiányában kialudt. A 19. sz. elején az utcai közvilágításban a gázvilágítás került előtérbe; 1810-ben a Westminster hidat világították ki gázzal, amelyet az 1814-ben létesült első gázgyár táplált. A központi tartályból nyomással jutott el a világítógáz az oszlopokon levő 50-100 gyertyafényű lámpák égőihez. Ha az utcán valamilyen előadásra került sor, háromlábú állványra szerelt Veritas lámpákat használtak. 1807-ben a Pall Mall-on kigyulladt első gázlámpa után gyorsan terjedt el ez a világítási mód. annak ellenére, hogy még 1816-ban is voltak ellenzői. Véleményük szerint a gázvilágításért taksa fizetésére nem lehet a polgárokat kényszeríteni, a gázvilágítástól a lovak megijednek, a rablók pedig felbátorodnak . . . A 19. sz. végére eltűnt London utcáiról a fáklyás világítás és a lámpagyújtogató kedves figurája, már a kertvárosokban is, sőt néhány vidéki vasútállomáson is olajlámpa égett. 1895-ben ég először Londonban a fehérizzó gáz (Auer-harisnya) és 1908-ban megkezdődik a nagynyomású gázv ilágítás is. Rómában hosszú évszázadokon keresztül rendesen őrtüzek világították a város utcáit, csak különleges alkalmakkor használtak fáklyát. Catilina-féle összeesküvés leleplezésekor, valamint Caligula éjszakai orgiái alkalmával fényárban úszott az egész város. A római császárság korában hengeres, harang vagy kupola alakú bronzlámpással világították az utcákat, amelyet láncon húztak fel. Az előkelők házának kapui elé díszes, cizellált, erős fényű kovácsoltvas vagy más fémből készített lámpást szereltek. a gvaloghintók vagy lovas járművek előtt pedig rabszolgák kézben vitt fáklyákkal oszlatták el az éj sötétjét. Berlinben a közvilágítás a 18. században a magánosok részvételével kezdődött. A rendelkezés szerint minden harmadik háztulajdonos kapuja fölé lámpát köteles függeszteni. Később csak a belváros kapott állandó utcai lámpákat, amelynek sorát a posta elé felállított oszlopokban álló fényforrás nyitotta meg. A lámpák költségét a lakosság viselte. A közvilágítás 1825-ig nem volt kielégítő. 1802-ben LeyzerJ. európai utazó írja az európai közvilágításról szóló emlékiratában a berlini közvilágításról; ,.A zöld üvegü, rosszul égő, spórolós lámpa szemrontó, csak a közvetlen közelben világít, azontúl feneketlen sötétség.” A közvilágítás csak 1825-től felelt meg a követelményeknek, amikor az első gázgyár megkezdte a működését. Bécsben 1687-ig a lámpahordó fiúk intézménye volt divatban. Az utcákat olajlámpák világították meg, de még a 19. században is igen gyengén. Ennek ellenére 1803-ban Leyzer Jakab nagy megelégedéssel nyilatkozik, mert Berlinhez és Pest- Budához képest: ,, . . . a legfényesebb utcai világítás itt van, a bel és a külvárosokban 3000 körUtcai spiritusz lámpák a századfordulókor. (Schwert árjegyzék 1898, Halle) 75
