Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Világítás magyar módra
Régi, lyuggatott, sátortretős vas istállólámpa (Zsámbéki Lámpamúzeum anyagából) Böndő lécrácsos és egyéb (lécvázas) lámpások (Palkó Attila: Győz a világosság) fogantyúval az utcán, udvaron, este, éjszaka járás-kelés közben és felfüggesztve is használták. A Nyírségben töklámpásokat készítettek. A tengeri törésekor szokás szerint az emberfej módjára kilyukasztott tökbe gyertyát tettek, s így világítottak. Ez még a 18-19. században is szokásban volt. A korai idők egyik közismert lámpása a hengeres, réseit (résekkel áttört, ill. ebből fejlesztett) bádoglámpás volt, amely a szél ellen védelmet nyújtott. A hengeres test oldalán kis ajtócska volt a tisztításra, és a gyertya vagy mécs belehelyezésére. A hengert kúpos fedél zárta le, amelyen szintén rések voltak szellőzés céljából, a tetején pedig hordozóiul és akasztó. Némelyiknek oldalfüle volt, és a tetejére gyertyát lehetett állítani. Ez a bádoglámpás igen gyér fényt adott, így csupán istállóba vagy az utcai közlekedéshez használták, ezért is hívták istállólámpának (15. ábra). A házilag készített egyszerű favázas lámpásba - amelynek az egyik oldala nyitható — először disznóhólyag helyett zsíros papírt, majd szarulemezt helyeztek. Ez utóbbi a szarulámpás. Ilyent használtak a dobsinai bányászok is, de fellelhető Erdélyben, a Felvidéken és az Alföldön is. Az állati bélhártya és a szaru üvegpótlékokat, az ún. „paraszt üvegeket” 1574 után az üveg váltotta fel. Az üveglámpa favázát faékek tartották össze, szög nem volt benne. A tetőn levő nyíláson át szellőzött, és a szellőzőnyílás fölötti drótnál vagy madzagnál fogva vitték (16. ábra). A középkor végén a fakeretet a fémkeret váltotta fel. A fémkeretes lámpának rendszerint mind a négy oldala üveges volt, de előkerült olyan lámpás is, amelynek nyitható üvegoldalával szemben fémlemez volt, amelyre homorú tárcsát, fényvetőt erősítenek. A csúcsos vagy hengeres (lyu-I kacsos) fedélzáró nyíláson keresztül szellőzött. Az üveget drótháló védte a sérüléstől, különösen az első időkben. A szögletes, négyoldalú lámpásokkal együtt használtak hengeres, drótvázas, körüveges lámpásokat is. Az üvegfúvás kezdetekor a hengeres fémlámpák közepébe zöld, domború hutaüveget (ún. ökörszemet) helyeztek a fényforrás fényerejének növelésére. A hengeres lámpában kör alakú mécs vagy tartóban gyertya volt. Hasáb alakú lámpában azonban olyan téglalap alakú olajmécsek is előfordultak, amelyeknek tetején áthúzott laposbelet csavarható fogaskerékkel lehetett fel és le szabályozni. Egyes esetekben a lámpa belsejébe épített emelővel lehetett a kanócot kiemelni. E lámpákat kezdetleges formájukban házilag készítették, később azonban ez a 64
