Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Világítás magyar módra
A viaszgyertyát kezdettől elsősorban az egyház használja, az iparosodott vidéken vagy nagyobb városokban csak később világítanak vele. A gyertyával kapcsolatos első írott emlékünk is egyházi vonatkozású: a Bécsi Képes Krónika egyik iniciáléja Géza és László herceg látomását örökíti meg (14. ábra): ,,Géza és László előtt szarvastehén jelenik meg agancsain égő gyertyákkal. Eliramodott előlük az erdő felé és lábát azon a helyen vetette meg, ahol most a monostor van”. Ugyancsak a Bécsi Képes Krónikában láthatók kézben tartott gyertyákkal azok az álpapok, akik 1301-ben a budai polgárok előtt kihirdették, hogy a pápát átok alá veszik. 1556-ban a Debreceni Tanács elmarasztaló írásában így ír: „Tetszett a Tanácsnak végezni, ki az istállóban lámpás nélkül hordoz égő gyertyát, az a bíró részére 1 forintban marasztaltassék.” Gyertyára utaló régi írások 1627-ben Nagymagyarban (Komárom megye) és 1694-ben Debrecenben láttak napvilágot, amelyekben még a gyertyát giertia névvel illették. A főúri lakodalmakon is sok ezer viaszgyertya égett le, mint arról a 18. sz. elején Apor Péter tudósít: ,,Az asztalok el voltak készítve, és este ezüst gyertyatartókban gyertyák égtek, és a szín oldalán feles gyertyatartók voltak, azokban este mind viaszgyertya égett”. A lakodalmakban a vőfély botjára szerelt égő gyertyával táncolt. Pusztai betyárok Clykor üvegbe szűrt gyertya fénye mellett mulattak. A Rábaközben és a Szigetközben cigány játszott a leányoknak, akik kezükben égő gyertyát tartva jártak gyertyás táncot. A férfiak a gyertyás táncot a Száron mozgó gyertyatartó (Márkus Mihály: A magyar népi világítás) Fokozatokkal állítható, talpas bádog gyertyatartók (A szerző gyűjteményéből) földre tett gyertyák között járták. Komárom megyében, Észak-Magyarországon, Erdélyben és az Alföldön a vőfély, a menyasszony és három nyoszolyópár járta a gyertyás táncot, akiket a násznép kör alakban vagy párokban összefonódva járt körül. A vőfély több szál égő gyertyát osztott ki a táncosoknak, majd rigmust mondva, elfújta a gyertyákat. Az utolsó rigmus után a menyasszonyt kivitték, s a násznép a menyasszony után dobálta a gyertyákat, a szaporaság kívánságával cifrázott rigmusok kíséretében. A 18. sz. végén már a magyarországi kisnemesek és mezővárosok jobb módú polgárai is gyertyával világítottak, erről tanúskodik pl. 1801-ben Vígh János hódmezővásárhelyi lakos házának leltára. A 19. században Pesten már a hófehér Millygyertya a divat, amelyeket polgári házakt 60
