Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Világítás magyar módra
foklafát a szombathelyi piacon, amely begyújtásra is alkalmas volt. Szombathely környékén (Ondód, Ocad, Búcsú stb.) az erdei fenyő 25-30 cm hosszú, 1—3 cm vastag gyökeréből készítették a foklát az ondódi cigányok. A kivágott fenyő földben maradt tuskóját fejszével kiszedték, otthon felhasogatták és a zsírosfa csomókat a patakmenti fűzfa gyenge hajtásával kötözték össze. A török nyelvben a gyertya szó közvetlen rokonságban van a gyertyánfa nevével is; erre utal, hogy a zselicségben gyertyánfából készítették a foklát, és a régi nyelvjárások adatai szerint a gyertya: fából készített világító készséget is jelent. Fáklyaláng hazánkban A fáklyának a történelmi Magyarország területén sokféle elnevezése volt: szilánk, világló fenyő, forgácsszövétnek, foklya (Dunántúl); a nemzetiségek ajkán élő nevei: faklja (szerb); faklia (szláv); bakija (horvát); faklya (tót); wachla (lengyel) stb. A fokla és a fáklya szoros kapcsolatát bizonyítja az is, hogy a tótoknál használatos faklya szó is - a lipine, lipe mellett -, rokonszava a fokiának. A fokla és a fáklya közötti átmenet a szusztora: arasznyi pálcika, amelynek a végére olajba mártott rongyot tekertek, kenyérbe vagy más anyagba szúrták bele. Hazánk területén a fáklyát nemcsak a szegény nép, hanem a tehetősebbek is használták. A zsolozsmázáshoz két fáklyát, a halott temetésének előestjén, házasság előtti éjszaka, gyermek születésekor egyegy fáklyát égetett az egyszerű nép az ország több vidékén. Használatos a viaszfáklya is. Kossits János a Tudományos Gyűjtemény 1828. évi V. kötetében feljegyezte, hogy az Őrséggel szomszédos vendeknél és a magyar Hegyhát községben „ . . . a ház népe egy szobában sütött-főzött, a falak kormosak, nemcsak azért, mert bent fűtenek, hanem mert fáklyát égetnek gyertya helyett! A székelyek Erdélyben egykor csepübélű szurkos fáklyákat is használtak. . . ” Szabó Pál írja a Nyugtalan Élet-ben: ,, . . . a Sebes-Körös árvizeinél lobogtak a fáklyák, s a földbe szúrt fáklyák világítottak . . .” A fáklyát még a 20. században is használták. Budapesten az Ulrich В. J. cég (Bp. V., Váczi út 31.) árjegyzéket adott ki 1914. április 1-én, amelyben háromféle szurkos fáklyát (németül: Stockel) ajánl vásárlóinak száz, százötven és százhetvenöt centiméteres hosszúságban. Ugyanebben az árjegyzékben hosszú, fanyeles, sárgaréz tartályú petróleumfáklyák is szerepelnek. A fáklyát a mai napig is használják ünnepélyes alkalmakkor. Magyarországon pl. 1844-ben Késmárkon a város diáksága Pákh Albert és barátja, Petőfi Sándor megérkezésének tiszteletére fáklyás menetet rendezett. Selmecbányán régi diák Fanyeles, kézi fáklya (Emmerling-Excelsior 1938) (A szerző gyűjteményéből) 55
