Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Bevezetés

- a fenyőfából készített fáklya (faces, taedae);-a gyertya (candela): viaszba, faggyúba mártott kender.

Használták még az ún. parazsas üstöt (camini) és a hordozható kályhát (fornaces). A tereket földbe szúrt fáklyákkal világították.

A legrégebbi mécsek alakja kerek, zárt csészealj vagy csésze, középen öntőnyílással. A csésze egyik oldalán csőr volt a bél részére, az ellenkező oldalon gyakran kecses fül. Egyiptomi és görög hatásra a mécsek rajzolata, vésete bivaly, oroszlán, őz vagy más állatforma, máskor angyal, Cupido vagy egyszerű női arc látható rajtuk. A kanóc részére egy vagy több nyílásuk van, alakjuk szintén változatos: sarus láb, bivalyfej, béka, delfin, galamb, egér stb. A fejlődés korai szakaszában ezek a kőmécsek üregesek, némelyek vésetekkel

Római kandeláber (D. Pillitz—G. Schmidt)

Római függőlámpa: kiterjesztett szárnyú sas

(D. Pillitz—G. Schmidt)

Rajzolatos terrakotta agyagmécs, i. sz. 2. sz. (óbudai ásatások lelete)

ékesítve. A későbbi korból találtak gazdagon díszített hordó alakú, füles, serleg formájú, függeszthető lámpásokat bronzból, fémből, üvegből (ún. ampolna). Ezek kanóckivezetésűek vagy úszóbelesek, középen tüske rögzíti a kanócot. A legszebbek talán azok a függőlámpák, amelyeket kiterjesztett szárnyú madártestnek alakítottak ki, és a madárfej csőrében égett a kanóc. A tartály a madár teste, amelynek a hátán lehetett betölteni az olajat.

Elterjedt a talpazaton álló lámpás, az ún. candellahrum (kandeláber) (candela = gyertya szóból).

Itt tapasztalható a kezdetleges világítóeszközök fogalmainak (mécs, lámpás, gyertya) összemosódása: a candellabrum állólámpás volt, holott az elnevezés eredetileg gyertyatartót jelent . . .

Ez a lámpás - olykor oroszlánkarommal díszített - bronztalapzaton állt, állványa

26