Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Bevezetés
Tűztevő eszközök (acél, kova, tapló) tarsolya (Palkó Attila: Győz a világosság) Mártó gyufa (Palkó Attila: Győz a világosság) emberek még ma is használják tűzcsiholásra. Voltak helyek, ahol a községházán a közös, ,,hivatalos” acélt a bíró kezelte és adta kölcsön a rászorulóknak. Később kimunkált, díszített alakban használatos. A kova (tűzkő) tömör, szürkés vagy feketés kvarc. Acéllal ütve szikrázik. Könynyen repeszthető, pattintható, így éles szélűvé válik. Ezt felismerve az ősember ebből készítette primitív szerszámait is. A tapló, az acél, a kova férfi embernél a gyufa megjelenéséig nem hiányozhatott. Újfalvy Sándor emlékirataiban Keczeli István életének leírásában olvashatjuk: „A ház kocsisa mindig elől lovagolt, acél, kova s bikfa taplóval jól ellátva.” Pipázó férfiak rendszerint ezeket az alkalmatosságokat a pipával együtt csikóbőr zacskóban hordták. A gyújtólencse domború felületű üveg. Az egyiptomiak már i. e. 2400-ban használták. A nap sugarait összegyűjtő lencsét gyújtótávolságban levő gyúlékony anyagra irányították, amely csakhamar lángra lobbant. A homorú tükör a nap sugarait egy pontba (fókuszba) veri vissza, amelyek itt igen magas hőmérsékletet hoznak létre. Az ősidőkben tükörként csiszolt fémlemezt (ezüstlemezt) használtak. Az i. e. 214-12- ben Sirakuzánál Arkhimédész ilyen tükörrel gyújtotta fel állítólag a római gályákat. E monda nyomán került 1905-ben a Sirakuzában emelt, Arkhimédészt ábrázoló márványszobor talapzatára gyújtótükör. A gyufa őse a 17. században hazánkban is elterjedt ún. olasz gyufa, népiesen masina. Erre a fapálcikára gyúlékony anyagot (pl. viasszal bevont pamutot) tettek. Kezdetleges gyufaként használták a kálium-kloráttal átitatott pálcikát, amely kénsavas gyapotba dugva lángra kapott (Congreve, 1815). Az ún. turini gyufa beforrasztott üvegcsőben levő pamutbél, amelynek az egyik végét foszfor, olaj, kén keverékével itatták át. Ha az üveget megdörzsölve kettétörték, és kirántották a belet, akkor az lángra lobbant (feltalálója: Luis Peylla fizikus, 1779). Korszakalkotó találmány volt a robbanás veszélye nélkül fellobbanó sárga fejű. kénes (az ún.,,zajtalan”) gyufa, amelyet 1833 és 1836 között folytatott kísérletei során talált fel Irinyi János Debrecenben. Előállítására Römer István kapott gyártási szabadalmat (mártógyufa). A gyufa gyártását 1913-ban betiltották, mert a foszfor- és kénvegyületből álló feje mérgező volt. 1844-ben a svéd Pasch Gusztáv és R. Chr. Boettger kikísérletezte a svéd biztonsági gyújtót. A gyufa fején levő vörösfoszfor a doboz oldalán levő barnakő ragasztó és vörösfoszforból készített keverékhez dörzsölve lángra lobbant. Ez már nem mérgező, és mind a mai napig használatos. A gyufaszál anyagának legjobb a cserfa, de használatos e célra viaszszál is. Gyártottak - és gyártanak a mai napig is - olyan gyufát, amely dörzsölésre bárhol meggyullad (kénes gyufa). Elismerés és tisztelet illeti azokat, akik a tűzcsiholás fáradságos munkájától megszabadították az emberiséget. De ne feledkezzünk meg arról az ismeretlen ősünkről, 22