Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Út és a fény
Fekvő hasáb alakú olaj fiákerlámpa (A szerző gyűjteményéből) Körablakos, gyertyás konflislámpa (A szerző gyűjteményéből) Az állomásokon (pl. Deák téren, Színház téren stb.) a fiákereket a kocsimosók hideg vízzel tisztára mosták, és lecsutakolták a lovakat. Akkoriban Budán 100 és Pesten 134 kocsi működött. 1827-ben Ferenc császár pátense rögzítette a fiákerekre vonatkozó rendelkezéseket. E szerint a sorszámozásuk 1—600-ig fiáker, 600-tól felfelé konflis. Díjszabás: legkisebb út 1 Ft, Máriaremete oda 2,40 forint, vissza féltaksa. A szép és tisztán tartott kocsikban csak 3—15 éves, kifogástalan lovat lehetett befogni. Minden kocsi mindkét oldalán gyertyalámpát volt köteles hordani. Később már olajlámpát is használtak. Az olajtartály a lámpaház közepén helyezkedett el. A tartályból felfelé nyúló csőben volt a bél, amelynek magasságát - s ezzel együtt a láng és a fény erősségét is — recés kerékkel lehetett szabályozni. A lángot a Körablakos, gyertyás omnibuszlámpa redős sátortetővel (A Földalatti Vasút Múzeum képanyagából) cső végére illő, láncon függő kis kupak ráhelyezésével oltották el. Az elegáns fiákerek szerényebb változata az egy lóval vont konflis. Ezek a bak két oldalára rögzített karos, kengyelbe erősített gyertyalámpával világítottak. Ezek hasonlítottak a fiáker lámpájára, de egyszerűbbek és szerényebbek voltak: a feketére festett bádog (ónozott acéllemez) lámpaház elöl üvegezett körablak, hátul fényesre csiszolt fényvető határolta. A bak két oldalán a négyzetes üvegablakon keresztül is kivetődött a fénye. Eleinte gyertya és később néha már olaj is, majd a 20. sz. elejétől acetilén világított a lámpában. A postakocsi volt a mai tömegközlekedési eszközök őse. Először csak leveleket és csomagokat vitt magával — Mária Terézia (171 7-1780) korában az ún. delizsánsz -, majd később személyeket és poggyászai-101