Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Reneszánsz bútorművészet
Anglia Angliában a XV. század végén, a XVI. század elején a Lancester- és a York-ház — piros rózsa— fehér rózsa — küzdelméből a Tudor-dinasztiát alapító VII. Henrik került ki győztesen. Miként Franciaországban, Angliában is a királyról nevezik el a stílust Tudornak, ill. VII. Henrik utódai után VIII. Henrik és Erzsébet stílusának. A XVII. század elejétől pedig a már nem Tudor uralkodó, Stuart Mária fia, Jakab lesz az angol késő reneszánsz, kora barokk stílus névadója. A Tudorok uralma idején az arisztokrácia kastélyainak és a gazdagabb polgárok palotáinak példát a királyi udvar ad. A szigetországban azonban erősek a középkori hagyományok, a nemesség nagy része konzervatív, kastélyaiban féltve őrzi ősei képgalériáját, s nemigen érdeklődik sem az udvari élet, sem az ott divatos itáliai művészet és humanizmus iránt. Franciaországhoz hasonlóan Angliában méginkább tartják magukat — főként a XVI. század első felében — a késő gótikus, felépítményrendszerű formák, s a reneszánsz szele először csak a díszítési módban érződik. A nagyméretű termek, az ún. hallok, elvesztik jelentőségüket, és az angol kertfejlődéssel párhuzamosan kialakulnak a galériák, egyenes kilátással a kertre. VIII. Henrik udvarában P. Torrigiano mellett a meghívott Hans Holbeiné a vezetőszerep, s bár Wolsey kardinális itáliai művészeket hív Hampton Courtba, Angliában nem csinálnak — mint Fontainebleau-ban — itáliai iskolát, s az itáliai hatás főleg a francia Ducerceau és a flamand Vredeman de Vries itáliai igazodású metszeteskönyveinek közvetítésével jut el. A Tudorok stílusa az angol késő gótikából és az itáliai reneszánsz elemeiből táplálkozik, legjellemzőbb építészeti eleme: a Tudor-ív, az a négy középpontból szerkesztett, nyomott csúcsív, amely világosan kirajzolódik Oxford és Cambridge egyetemi épületein, a londoni Westminster Hallban vagy a már említett Hampton Courtban. J. Thorpe és R. Smithson, majd Jones és Kent tervein egyértelműen Palladio hatása érvényesül. A belső térben, bútorművészetben a súlyos, nehézkes formák csak lassan könnyebbednek, s az első ,,tiszta angol reneszánsz stílus” csak Erzsébet korában, Shakespeare idején születik meg. A főúri kastély termének nemcsak faburkolata, hanem egyéb berendezési tárgya is tölgyfából készül, amely rendkívül alkalmas gazdag faragásra, tömör kidolgozásra. Importfát, diót és gesztenyét 102 ritkábban használnak. Az itáliai reneszánsz intarzia is inkább tarzia jelleget ölt itt; a tömör tölgyfába illesztik az előzőleg tervszerűen kivágott és összerakott díszítőmotívumokat. Átveszik az itáliai geometrikus keretelést, a perspektivikus intarziát, ugyanekkor azonban a márványberakás idegen marad tőlük, legfeljebb kandallók tervezésénél veszik figyelembe a márványt; például Hans Holbein, VIII. Henrik kandallótervénél. Az Erzsébet-stílus (Elisabethan style, 1558— 1602) új bútorműfajai a sideboard, cupboard és a refectory table. A sideboard és a cupboard az itáliai credenza és a francia buffet vagy dressoir angol megfelelője: olyan edénytároló bútor, amely műfaját illetően a ládából alakul ki olyképpen, hogy a két egymásra helyezett tárolórész közül az egyik zárt, a másik nyitott, vagy mindkettő nyitott, polcos kialakítású. Magát az állványt esztergályozott lábú, balluszteres oszlopok képezik, az olykor beugró, keskenyebb zárt szekrényrész pedig ajtóval nyílik, s a francia dressoirral ellentétesen nem övpárkányába, hanem zárópárkányába rejtik fiókját. Az esztergályozás egyébként a refectory tablenek nevezett ebédlőasztalon is alapvető díszítőkő
