Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Reneszánsz bútorművészet
Pierre Lescot műve, a Louvre, a párizsi királyi vár helyén. A francia reneszánsz bűtorművészetben két nagy korszakról, I. Ferenc és II. Henrik stílusáról beszélhetünk. Előbbit még a masszív alapok, de már könnyed, reneszánsz díszítés, utóbbit már a reneszánsz formák és díszítőmotívumok jellemzik. A két korszak, a XVI. század első és második fele abban is eltérő, hogy előbbiben a tölgyfa, utóbbiban a diófa használata általánosabb. A francia reneszánsz bútorművészettel foglalkozó szakirodalom, már a XIX. század 80-as éveiben „bútorföldrajz” megteremtésére törekedett, és elsődlegesnek tartotta a meglevő tárgyi emlékanyag alapján a helyi iskolák jellemző stílusjegyeinek kimunkálását. Az Ile de France-Tourain-i iskolát a Fontainebleau-i itáliai mesterek képezik, a klasszikus rend, az akadémikus figurális dekoráció hívei, akik az itáliai márványberakást kedvelik. Ezzel szemben a burgundi iskolában az itáliai mellett erős flamand hatás érvényesül. A Dijonban megtelepedett művészek sorából kiemelkedik Hugues Sambin építész, szobrász és ébenista. Metszeteskönyvét 1572-ben adták ki, Livre de la diversité des Termes címmel. A francia manierizmus markáns képviselője díszítési módjában erősen figurális, nyers, súlyos, merész, minden felületet kitöltött. A lyoni iskolában sok a rokon vonás Burgundiával, de a bútorkompozíciá egységesebb és viszszafogottabb: míg a burgundi kariatidák tragikusak vagy mosolygók, addig a lyoniak nyugodtak, kiegyensúlyozottak. A francia reneszánsz, sőt az európai reneszánsz bútorművészetére óriási hatást gyakorolt e korszak kiemelkedő művészegyénisége, Jacques Androuet Ducerceau (1512—1582) építész és rajzoló. Németországban, s főleg Itáliában is járt. Az itáliai építészet nagy egyéniségét, Bramantét választotta példaképéül. Az antik művészettől nemcsak a díszítőelemeket kölcsönözte, hanem a bútorszerkesztés arányát, formaváltozatosságát is. 1550-ben Párizsban 45 lapon 71 bútormintát adott közre. A kettős stílus (deux styles) jegyében született francia kora reneszánsz ülőbútorokra jellemző, hogy a masszív, nehézkes, sokszor ládaszerű ülés alatt és a háttámlán maszkok, rozetták, palmetták, akantuszlevelek jelennek meg. A fogsordísz mellett egyedül Franciaországban használják a faragott madártoll (penne d’oiseau) díszítést. Jellegzetes francia reneszánsz székforma a ,,caquetoire” vagy „chaise a femme”. Mindkét elnevezésből arra következtethetünk, hogy e karosszékeket előkelő családok asszonyai használhatták, — к_____________________________________ 95 amelyekben a tűz körül ülve cseveghettek (caqueter = csevegni, fecsegni). Bár a caquetoire székforma II. Henrik uralkodása idején volt elterjedtebb, a budapesti Iparművészeti Múzeum két karosszéke a korábbi tárgyak közül való. Ezt igazolják a kissé még nehézkes formák és a támlák díszítőmotívumai, amelyek az assiers-i kastély bútorbetét lapjaival, a burgundi miniatúrafestő Geoffroy Tory körével és Corrozet 1540-ben Párizsban kiadott metszetes kötetével tartanak rokonságot. E korszak francia ágya mennyezetes. Kariatidák tartják a gazdagon faragott tetőt. E díszes ágyaknak, az udvari szertartás fontos kellékeinek külön jelentőségük volt ez idő tájt, hiszen tudjuk, a francia királyok II. Henrik óta gyakran ágyban fekve fogadták vendégeiket és barátaikat. A Loire partján a Blois-i kastélyban, annak is I. Ferenc szárnyépületében ma is megcsodálhatjuk Medici Katalin és III. Henrik díszágyát. Az egykori Delmár gyűjtemény PB monogramot hordozó függőbölcsője 1584-es évszámú. Tehát 81
