Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)

Reneszánsz bútorművészet

87. Lombardi típusú hátas szék; magyar, XVII. század eleje (Budapest, Iparművészeti Múzeum)

88. Karosszék, iín. poltrona; itáliai, XVI. század (Budapest, Iparművészeti Múzeum)

Az ősi faldistorium, amely a késői gótikában az ún. Savonarola-székben öltött új alakot, tovább él a reneszánsz elején is. Ülőlapján egyre többször bőrvagy bársonyülés van. Ismerjük párnával használt, támla nélküli, vas és bronz változatát is. Természetesen e fémből való székek már nem mindig összecsukhatok, csak sella curulis formájúak.

A háromlábú székek is kapnak néha támlát, például a Strozzi-szék esetében. Ennek lábain, ülőlapjának élein és magas háttámláján rendkívül szép és változatos a geometrikus intarziamustra. A festő Andrea del Sarto széke, négy terpesztett lábával, félköríves ülőlapjával, ugyancsak ívelt, áttört, balluszteres támlájával akár magyar népi „gondolkodószék” formánk őse lehetne.

Az olasz reneszánsz hátas szék sajátos típusánál a sgabellónál két ívelt vonalú deszkalap tartja a négyvagy nyolcszögletű ülőlapot. Támlájának két végén a csigás díszt faragott tojásmotívumsor kapcsolja. Az Iparművészeti Múzeum sgabellója CF beütött

76