Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)

A barokk és rokokó

ban fejeződik be, áttört támláján tekergő kígyópár, ill. egymástól elforduló pelikán kereteli az indára fűzött harangocskákat. Fényes Miklós egykori hálószobáját egy múlt század végi rekonstrukció nyomán készült fotó alapján ismerhetjük meg: a kis olajképecskékkel ékesített fehér-arany faburkolatú térben, a kan­dalló és a kályha között, a francia rokokóból már is­mert háromtámlájú (lit a trois dossier), ívelt lábú, ugyancsak fehér-arany baldachinos ágy állott. A londoni Victoria and Albert Museumban, a párizsi Musée Nissim de Cammondóban ma is találunk ilyen típusú fekvőbútorokat. Esterházy Fényes Miklós egykor világoskék selyemdamaszttal be­vont ágyának kárpitján és függönyeinek szegélyén — már az egykori utazó. Rotenstein is megfigyel­te — két ujjnyi széles volt az aranyhímzés, maga a baldachin pedig kócsagtollas volt. Mária Terézia királynő, idézett eszterházai látogatásakor az első emeleti díszterem melletti szobában mennyezetes ágyban aludt. Esterházy hercegnő földszinti és első emeleti lakosztályaiban — megint csak Rotenstein­­re hivatkozunk — az ágyak a szoba selyemtapétái­val azonos anyaggal, zöld, ill. sárga, indiai virágok­kal és madarakkal szőtt ún. gros de Tours-okkal voltak bevonva. S hogy az egykori utazó Zorn de Bulach véleménye is igazolódjék, miszerint ide mindent Párizsból hozattak: feltehetően az egyik szoba falát, függönyeit, ill. kárpitjait azok a lyoni Pernon-házban szőtt selymek képezhették, ame­lyekkel napjainkban Versailles-ban a Grand Ap­­partement-ban, Mária Antoinette királynő előszo­bájában is találkozhatunk, ahol is ezt a mintát: Phi­lippe de Lasalle Gros de Tours-ját Esterházy des­­sinnek nevezik. Nemcsak az ajtó- és ablakkereteket, zsalugátere­­ket, fatáblákat, padlóburkolatokat, aranyozott cirádás fehér faburkolatokat, hanem a termek ab­lakközeiben helyet kapó konzolasztalokat és tük­röket, tükörfalakat is a helyszínen készítették. Tudjuk, hogy a bécsi Haunold Ágostonnak háza és műhelye volt Eszterházán. Haunold, valójában épületasztalosi munkáit azonban — ahogyan ezt egy 1767. október 16-án kelt számla is igazolja — csak nyersen dolgozta ki, művészi faragását már Johann Friedrich Schroth ugyancsak bécsi szobrász végezte. Haunold nemcsak Schrothtal, hanem egy másik bécsi szobrásszal, Christoph Scheenlaubbal is együtt dolgozott. Scheenlaub az első emeleti díszterem előcsarnoka ajtóinak szobrászi mun­káiért, konzolasztalaiért és tükreiért, falra szerelt világító lámpásaiért 390 forint munkadíjat kapott. A díszterem konzolait, tükreit és képkereteit vi­szont Georg Stollenberger vállalta fel; a hat tükör­keretért 99 forintot, a négy konzolért 32 és a négy képkeretért megintcsak 32 forintot kért. Magát a tükröt Leopold Wolf .szállította Bécsből, a tü­körszámla a munka dandárjának idején 1766-ban 8952 forintra rúgott. Az aranyozási munkákat Car­­lopp és Corvetta aranyműves kapta. Vannak ada­taink arra is, hogy a padlóberakásokat adott minta szerint végezték, azt azonban, hogy milyen minta­lapokat alkalmaztak, a kutatás eleddig még nem derítette fel. Mind Schroth, mind Scheenlaub és Stollenberger másolatban ránkmaradt művein azonban kétségkívül a francia Meissonier stílusa érződik. Talán a ,,japponiai” szoba egykori berende­zéséhez tartozhatott az az íróasztal is, amely je­lenleg Fertődön található. Fekete alapon színes lakk festésű, bronz keretelőléccel élénkített. Négy hajlított patás, bronzpapucsba bújtatott lábon áll. Kávája hullámosán ívelt, ferde, lehajt­ható írólapján és egész felületén kínaizáló jele­netek vannak. Ezzel a bútorral azonos formájú és felépítésű az az asztal is, amely az Esterházy-gyűjteményből ke­rült az Iparművészeti Múzeumba: ez is bronzvere­­telésű, de paliszanderborítású, középen rácsos, széleken szalagos berakású. Egyik sem jelzett, de mindkettő Párizsból kerülhetett Eszterházára, Louis Peridiez és Nicolas Petit vagy Bouidin sa­rokszekrénykéihez hasonlóan. Louis Peridiez neves asztalosdinasztia tagja, apja Bemard és bátyja Gerard szintén keresett ébe­­nisták voltak. Különösen Gerard vitte sokra, búto­rait Párizsban és Londonban is megtaláljuk. Louis eleinte Nocart-tal dolgozott együtt. 1764-ben választották mesterré, mint asztalos fiát némi ked­vezményekkel. Ezután a Faubourg St. Antoine-on, az asztalosok negyedében a Rue de Charonne-ban nyitott műhelyt. Bátyjához hasonlóan főleg virág­berakásairól volt híres, de székeket is készített, mesterneve, ill. jelzése is egy párizsi magángyűjte­mény széktámlájának hátlapján és ezen az Ester­­házy-sarokszekrényen maradt fenn. E kisbútor tölgyfa alapon rózsafa borítással, színes, egzotikus faberakással, tűzaranyozott bronzvereteléssel, márványlappal készült. Elöl két hajlított csigás, le­veles, bronzdíszű lábon áll, hátsó lába sima. A hul­lámosán ívelt vonalú talppárkányt a két díszes mellső láb között bronz urna támasztja alá. Dom­­borúan ívelő ajtaján a szélső pilaszterek között játszódik az idilli jelenet: virágfüzérrel kereteit tájban, baldachin alatt, piramis és pálmafa mellett, 156

Next

/
Oldalképek
Tartalom