Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)

A barokk és rokokó

167 belső, a várnak oldal szegletében 9 almáriomokban válogatott munkákat foglaltak egybe T. Báder föl­­vigyázása alatt. Ezek is Bécsbe vándoroltak. Üres a ritkaságok és drágaságok kabinétje is, a porczel­­lánház mellett: ezek a kismartoni és pottendorfi kastélyokat ékesítik. A nagy víztartók és ugró ku­tak az udvarban a vár mellett, s a kertben, hol egy­­gyike hatvan ezer forintba tellett, megszűntek len­ni, köveik máshova elhordattak haszonvehetetle­­nül. A külömbféle mesterségű ritka órák, remek művek a belső szobákból elvittettek. A muzsikáló óra, amely tánczoló személyeket is mutat; a muzsi­káló ülőszék; a flautázó rokka s más efélék meg­romlottak. A Chinai Tánczoló ház elégett; a játék színekben széna tartatik; a kertek el vannak ha­gyatva: ama pázsit gyepen, melyen 1791-ben több nemes vármegyéknek zászló aljai vitéz forgásokat tettek szemem láttára, földi alma terem. De ama drága Bagatell, a mesterséges nap temploma, re­mete ház, ékes Diana, Fortuna, Vénus templomai is s a többi odavannak a Szent Miklós mellett fekvő mulató kertben. így ha a fényes Esterházy Dinas­­tiának eredeti lakóhelye Fraknó vára téli csen­dességben nyugszik, a mostani, kismartoni lakó­kastély nyári díszlésben fénylik, az egykori Esz­terháza őszi szomorúságára jutott: de azzal biztatja magát, hogy még hatalmas urainak gondviselése által tavaszi vidámságra éled." A Tudományos Gyűjtemény ismeretlen írójának költői szavai után tiszavirág-életű tavaszi vidám­ságra csak a XIX. század végén éled Eszterháza. Napjainkban áll a kastély főépülete, a berendezési tárgyak azonban, egy-két régitől eltekintve, nem eredetiek, sőt nem is XVIII. századiak. Eszterháza pompája véglegesen elmúlt, nyoma veszett, hír­mondó is alig akad — az Iparművészeti Múzeum­ban például — belőle. Ezeket a hírmondókat azon­ban mégis érdemes számba vennünk. A díszterem kandalló körül elhelyezett páros ka­napéi és karosszékei egykor fehérre festett és lap­aranyozott fából valók voltak, patás, hajlított lábu­kat áttört virágos káva kapcsolta, a kárpitozott kartámla csigavonalas volt, s a szintén párnázott háttámla faragott fa keretének tetején kezében napernyőt tartó kínai figura ült. E faragott ülőbúto­rok körvonalait rárajzolták a szintén fehérre festett és aranyozott faburkolatra, s egy összekötő virág­girlanddal tették hangsúlyosabbá. A kárpit arany­nyal átszőtt vörös selyemdamasztját talán Lyonból hozhatták. 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom