Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 2. 1946-1972 (Győr, 1977)
Második fejezet. Az átszervezéstől az újraegyesítésig (1950-1963)
Vasúti gördülőanyag-export 1950—1954 között vasúti személykocsi vasúti teherkocsi Szovjetunió 308 2378 Egyiptom 70 Románia 250 Csehszlovákia 53 összesen: 431 2628 A darugyáregység fontos exportgyártmánya volt a 45 tonnás vasúti gőzdaru, amelyből 1954-ig, a profil megszűnéséig, 299 darabot exportáltak a Szovjetunióba. Keresett exportgyártmány volt a V 26-os típusú villás emelőtargonca. Ebből 1952-ben és 1953-ban a Szovjetunióba 100 Lengyelországba 167 Kínába 190 Bulgáriába 16 darabot szállítottak. A V 30-as típusú targoncából 1954-ben összesen 92 került exportra, ebből 70 Lengyelországba, 10 Jugoszláviába. A Vagongyár 1950 és 1954 között 1432 különféle típusú targoncát exportált.1' Munkaverseny, termelési eredmények Az első ötéves tervvel feszített ütemű termelési időszak kezdődött. A terv célkitűzéseinek megfogalmazásánál, az előírások kidolgozásánál reális alapként a munkaverseny által még fel nem tárt tartalékokat is figyelembe vették. A Vagongyár dolgozóinak többsége részt vett a versenymozgalomban, és számos kiváló eredmény született. 1950 végén a Vagongyárban 153 oklevéllel kitüntetett sztahanovista volt. A legkiválóbbak kimagasló és példamutató eredményeinek elérésére azonban nem mindenki vállalkozhatott. A dolgozók zöme 100% körül teljesített. Eredményeik 43 javítása érdekében indították be 1950 folyamán a „Versenyezz önmagáddal” mozgalmat. A dolgozóknak a termelési folyamatban való alkotó részvételére utal a benyújtott és elfogadott újítási javaslatok nagy száma.18 Az 1949-es kollektív szerződést felváltotta az 1951 májusában megkötött új kollektív szerződés. Ez számos olyan intézkedés végrehajtását tette lehetővé, amelyekre a szocializmus építésének gyors üteme mellett szükség volt. így megtörtént a darabbér bevezetése, kidolgozták a műszaki és adminisztratív tisztviselők premizálási rendszerét, egyeztető bizottságokat hoztak létre. A Vagongyár kollektív szerződésében az üzemi bizottság a dolgozók nevében kötelezettséget vállalt a munkaverseny minden formájának kiterjesztésére és ezen keresztül a terv teljesítésére és túlteljesítésére. A Vagongyár jó munkájával az 1953. év első negyedévében — 1948 után most már a második alkalommal - elnyerte az élüzem címet. Ugyancsak 1953-ban a vállalat elnyerte a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége vándorzászlaját és a kiváló munka elismeréseképpen a Minisztertanács a Magyar Népköztársaság legmagasabb kitüntetésével, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntette ki. A gyorsított ütemű iparosítás, a népgazdaság akkori teljesítőképességét meghaladó feladatok elviselhetetlen terheket róttak az ország gazdaságára. 1953 júniusában világossá vált, hogy a feszített ötéves tervet nem lehet végrehajtani. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1953. júniusi ülésén felülvizsgálta a felemelt ötéves terv teljesítésének addigi állását. Az MDP Központi Vezetősége 1953. június 28-i határozata a gazdaságpolitika megváltoztatását, az ország gazdasági adottságaival számoló gazdaságirányítási rendszer bevezetését tűzte ki célul. A párthatározat alapján meghirdetett új kormányprogram az iparban a beruházások lényeges csökkentését, a meglevő kapacitásokkal a lakossági szükségletek jobb kielégítését kívánta elérni. 1954-ben sorozatos intézkedések történtek a takarékosság, az önköltségcsökkentés, a munka- és gazdálkodási fegyelem megszilárdítására és ösztönzésére. Megalakultak a racionalizálást, a létszámcsökkentést előkészítő bizottságok. A Vagongyárban 1954 szeptemberében több osztályon átcsoportosították a munkaerőt, illetve kisebb mértékben csökkentették a létszámot. Az addigi beosztásukban feleslegessé vált dolgozókat részben a gyáron belül, produktív termelőmunkára alkalmazták, részben a győri könnyűipari vállalatokhoz irányították.19
