Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 2. 1946-1972 (Győr, 1977)

Első fejezet. A Vagongyár a felszabadulástól az újjáépítés befejezéséig (1945-1949)

A Vagongyár üzemeinek kapacitásvesztesége (1945. július 7-i felmérés) Az üzem megnevezése Kapacitás­veszteség a normál kapacitás %-ában Vagonüzem 70 Kiskocsi- és váltóüzem 70 Kovácsműhely 50 Csavar- és szerszámüzem 70 Fémöntöde 20 Vasöntöde 100 Acélöntődé 100 Híd- és vasszerkezet 90 Autóüzem 75 Karosszériaüzem 75 Általános géposztály 80 Az anyag- és szerszámkészletben bombatámadás követ­keztében 50%, egyéb háborús események következtében 30% kár keletkezett. Az épületek 80%-os, a gépek és fel­szerelések 60%-os kárt szenvedtek.15 A termelést az üzem területén rendelkezésre álló készle­tekkel indították meg. Ezek a raktári készletek lehetővé tették, hogy az üzemképes műhelyek a külső anyagszállí­tások megindulása előtt is termelhessenek. Az egyes üzemrészek külön-külön is felmérték lehetősé­geiket. Ennek alapján a gyár újból elkezdte a MÁV teher­kocsik gyártását (IZK és GZK típusú teherkocsik) és külön­böző alkatrészek (csavarkapocs, ütközőrúd, vonórudak stb.) előállítását. Nem volt mód az acélöntésű alkatrészek gyár­tására, az acélöntöde üzemképtelensége miatt. A vagon­üzem szakemberei javasolták még a sérült MÁV gördülő­­anyag javításának megkezdését is. Elsősorban olyan vasúti kocsikra gondoltak, amelyek típusa a Vagongyárban gyár­tott kocsik típusával azonos volt és Győrött, illetve Győr környékén vesztegeltek.16 9 A Vagongyár feladatai a közlekedés újjáépítésében és a jóvátételi rendelések teljesítésénél 1945. május 9-én, a fasiszta Németország kapitulációjá­val véget ért Európában a háború. A Magyar Kommunista Párt vezette forradalmi erők ekkor a háborús pusztítások felszámolására mozgósítottak és a figyelmet az ország újjá­építésére irányították. A gazdaság újjáépítésénél a legfon­tosabb feladat a közlekedés megindítása és ezzel a nyers­anyagellátás és a közellátás válságának elhárítása volt. Helyre kellett állítani a vasúti és közúti közlekedés útvona­lait, a hidakat, használhatóvá kellett tenni a megmaradt vasúti és közúti járműveket, illetve új vasúti és közúti jármű­veket kellett beállítani. A feladat nagyságát érzékelteti, hogy az ország összes háborús káraiból 17% esett a közlekedésre, és ennek két­harmadát a vasút szenvedte el. A vágányzatnak több mint harmadrésze elpusztult, vagy megsérült, a hídállománynak 85%-át felrobbantották. A mozdony- és kocsipark egy részét nyugatra hurcolták, másik része megsérült vagy teljesen megsemmisült. A felszabaduláskor a mozdonyok 10%-a, a személy- és teherkocsik 4%-a volt használható állapotban. A közúti hálózatot is súlyos károk érték. A hídállománynak — a hídhosszat figyelembe véve — 36%-a pusztult el. Első­sorban a nagy nyílású hidakat, köztük az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották. A gépjárműállomány gyakor­latilag teljesen hiányzott, a járműveket vagy nyugatra hur­colták, vagy megsemmisültek.1, A feladatok fontosságával összhangban az Ideiglenes Kormányban 1945. májustól a közlekedési tárca jelentősége emelkedett ki. A májusi jelszó: „Arccal a vasút felé!” hang­súlyozta, hogy a közlekedés helyreállítása az ország talpra­­állításának kulcsfontosságú mozzanata. A konkrét célkitű­zés 1945 végéig 500 mozdony és 10 000 vasúti kocsi helyre­­állítása volt. Ez a forgalomban levő mozdonyok számának mintegy megkétszerezését, a vasúti kocsik számának két és félszeresére emelését jelentette. A MÁV helyreállítási munkálatai ügyében első ízben 1945. május 4-én ült össze a tárcaközi értekezlet. Az ezt követő május 11-i tárcaközi értekezleten megállapodtak abban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom