Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 2. 1946-1972 (Győr, 1977)

Harmadik fejezet. Új utakon az újraegyesítés után (1964-1972)

Számítóközpont Az MVG fejlődése a harmadik ötéves tervidőszak alatt A harmadik ötéves tervidőszak súlyponti feladatainak ki­jelölésénél a gépipar legnagyobb feladata a közúti jármű­­gyártás központi fejlesztési programja volt. A közúti jármű­­gyártás termelésének részesedése a KGM gépiparának ter­meléséből 1965-ben 11,8% volt. A tervelőirányzatok szerint 1970-ben a részesedésnek el kellett érnie a 21%-ot. A köz­úti járműprogram beindításának első szakaszára a program végrehajtásához szükséges hatalmas gyártókapacitások lé­tesítése volt jellemző. 1965 és 1970 között az MVG-ben há­rom egyedi nagyberuházás (motorgyártás, futóműgyártás, acélöntöde) mellett költségvetésből megvalósított beruházás­ként a vasúti jármű üzem rekonstrukciója és részben saját, részben költségvetési juttatásból megvalósított beruházás­ként a kovácsüzem rekonstrukciója volt folyamatban. A motorgyári beruházás keretén belül kellett megvalósí­tani a számítóközpont létesítését is. A harmadik ötéves terv­időszak - annak ellenére, hogy néhány fontos beruházás a következő tervidőszakra áthúzódott, az MVG szempontjá­ból a gyártási kapacitások létesítésének időszaka volt.24 A közúti járműprogram jelentőségét, így az ehhez kapcso­lódó feladatok fontosságát még jobban aláhúzta a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közlekedéspolitikai koncepciója, amelyet 1968-ban az országgyűlés elfogadott. A közlekedéspolitikai koncepció mind a személy-, mind az áruszállítás terén nagy jelentőséget tulajdonít a közúti köz­lekedésnek, amelyre a következő időszakban — a közleke­dés korszerűsítésével — megnövekedett feladatok várnak. A feladatok ellátására való felkészülés többek között a jár­műállomány mennyiségi és minőségi fejlesztését is szüksé­gessé teszi.25 Az MVG fejlődésének irányát és ütemét meggyőzően bizo­nyítja a vállalat fejlődésére jellemző mutatókból tíz évre visszamenően összeállított alábbi adatsor: A Magyar Vagon- és Gépgyár 10 éves fejlődésének főbb mutatói Év Teljes termelés mFt Exporttermelés mFt Ossz. létszám fő 1960. 1 732 564 13 644 1961. 1 778 597 13 723 1962. 1 994 643 14 479 1963. 2 305 960 15 768 1964. 2 624 935 16 336 1965. 2 764 751 16 309 1966. 2 889 862 16 592 1967. 2 896 1 081 17 206 1968. 3 200 1 707 17 865 1969. 3 045 1 351 17 455 1970. 4 123 1 821 16 586 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom