Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Második fejezet. A Vagongyár a Tanácsköztársaság alatt
lyos ellenforradalmi kísérlet zajlott le (június 5.). Budapesten a katonatisztek és ludovikások fegyveres felkelését kellett leverni (június 26.). A győri Gombos-különítmény — amelynek leszerelt katonákon kívül 33 győri munkás tagja is volt - fojtja el a székesfehérvári tiszti felkelést.28 Győrött az ellenforradalom csak agitálni mert. A július 30-i „batyuzás” miatti zavargások csak néhány óráig tartottak. A Testvériség augusztus 1-i száma külön is hangsúlyozza: „Meg kell állapítanunk, hogy a szerdai sajnálatos és elítélendő eseményeknek semmiféle ellenforradalmi jellegük nem volt.”29 A Tanácsköztársaság kormányának lemondási szándéka a kelleténél hamarabb ismertté vált Győrött. Csendes és várakozásteljes napok következtek. Miután a „szakszervezeti” Peidl-kormány megalakulásának híre megérkezett, a város napokon keresztül teljesen kihalt volt. Mindenki tudta, hogy a munkásság fel van fegyverezve, és mivel összetűzésektől tartottak, óvatosságból mindenki otthon tartózkodott. Augusztus 2-án tartotta utolsó ülését a munkástanács. Ezen Nagy István számolt be a történtekről. Győrött hivatalosan augusztus 5-én szűnt meg a Tanácsköztársaság, amikor az intéző bizottság elnöke, Müller Károly írásban beadta lemondását.30 A pártlap, a Testvériség az utolsó percig lelkesített. Augusztus 3.: „Egy éhségtől kimerült ember összeroskadt a világszabadság vörös zászlójával a kezében - ez a mi tragédiánk. De ez a zászló, ha le is hanyatlott, ott fog lobogni az emberiség élén, és fel fogják ragadni minden alkalommal és viszik előbbre az éhezők, a szenvedők, a dolgozók, amíg győzelemre nem juttatják.” Augusztus ó-án jelent meg a felhívás, amely a munkásokat felszólította, hogy jelentkezzenek a gyárakban. A munkások augusztus 8-án fegyverekkel jelentek meg az üzemekben, és a fegyvereket csak csellel tudták elvenni tőlük. A Vagongyárban a gyári vezetők azt mondták, hogy puskával nem lehet dolgozni. Egy raktárban rakatták le velük a fegyvereket. A raktár kulcsát a munkásokra bízták. A munkaidő végére a fegyverek eltűntek.31 A Testvériség utolsó számának vezető cikkét egy 20 éves vagongyári famunkás, Hodács Károly írta. „Hogy a hatalomra jutók okultak-e a múltakon ... az még a jövő titka. Egyet azonban nem szabad elfelejteniük és figyelmen kívül hagyni a most hatalmon levőknek sem, mégpedig azt, hogy legyőzött proletársággal lesz dolguk... Minél jobban elnyomják és kizsákmányolják a proletárságot, annál előbb tör ki újra a forradalom. A most látszólag befejezett harc csak fegyverszünet lehet. A lábhoz tett fegyver még nem jelenti azt, hogy mindenről lemondtunk, a tőke és a munka harca újra megkezdődik, az igazi osztályharc most indul meg.”32 74
