Archibald, Williams: A modern technika nagy alkotásai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1912)
III. fejezet. A vízvezeték
A VÍZVEZETÉK Magyarország fővárosának vízellátására komolyan csak a múlt század közepe táján kezdtek gondolni, akkor is lassan, vontatottan folytak a tárgyalások, mígnem az 1866-iki pusztító kolera-járvány erélyesebb intézkedésekre kényszerítette a hatóságokat. Az ■ óta ideiglenes, majd kisebb, egyre bővülő vízművek, léptek a kutak, meg a puttonyokban árult Dunavíz nyomába, mígnem a Kajlinger Mihály mérnök által mintaszerűen tervezett káposztás-megyeri nagy vízművek meg nem oldották a félszázadon át folyton szőnyegen levő vízkérdést. A nélkül, hogy az ideiglenes, bár szintén nagy terjedelmű vízművekkel foglalkoznánk, áttérünk a végleges vízszolgáltató telep rövid ismertetésére, a mely arra hivatott, hogy a balparti lakosság vízellátásáról gondoskodjék, 120—140 ezer köbméter vizet adván naponként. Káposztás-Megyer és Dunakesz határában előzetes talaj fúrások segélyével megállapították azt a területet, a melynek felhasználásával mintegy 240 ezer köbméter napi termelőképességet érhetnek el és ennek megfelelően a jelenlegi vízmüvet is úgy építették már, hogy az szükség esetén nehézség nélkül kibővíthető. Magára az építkezésre több terv készült, de ezek közül a főváros hatósága, mint legmegfelelőbbet Kajlinger Mihályét fogadta el, a kit az építési munkák vezetésével is megbizott. A vízmű tulajdonképen három bővizű rétegnek, illetve medenczének a kiaknázására van alapítva. Az 78
