Archibald, Williams: A modern technika nagy alkotásai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1912)

III. fejezet. A vízvezeték

MANCHESTER VÍZMÜVE

fúrásukhoz pneumatikus szerszámokat használtak és általában ott alkalmazták a vízvezetésnek ezt a módját, a hol másként nem boldogulhattak volna. A betoncsatornáknak ugyanaz a mérete, falvastagsága pedig 46 milliméter, minden félkilométerre búvó és szellőző nyílásokkal ellátva. A vezető csatornáknak ez a most említett két fajtája úgy épült, hogy a rendelkezésre álló legnagyobb vízmennyiség is áthaladhat rajtuk, míg az öntött vasból készült vezetőcsövek öt párhuzamos, körülbelől 1 méter átmérőjű vonalra oszlanak, a melyeknek mindegyikén 50 millió liter folyhat át naponta. Helyenkint három párhuzamos cső halad, melyek mindegyikének i74 méter az átmérője.

Manchester vize a thirlmeri tó déli részén indul útnak és legelőször a közel 5000 méter hosszú Dunmail-tunnelbe jut; innen tovább haladva, nehány rövid alagútra talál, majd az 1300 méteres Nab Scar-alagúthoz ér, a melyből a körülbelől 1150 méter hosszúságú Skeghill- és a 2800 méteren felüli Moor Rowe-alagutak veszik át a thirlmeri vizet, a mely innen már legtöbbnyire beton csatornákon és vas csöveken folyik tovább.

Mielőtt Manchesterbe érne, 30 különböző mélységű sülyedésen és lehajláson segíti át ugyanannyi szivornya.

Mivel csőrepedés szempontjából e helyek a legveszedelmesebbek, lássuk, hogy miféle biztosító berendezésekkel óvják meg a szerkesztők a vízmű fennakadás nélkül való működését.

A veszedelmes helyek közül is a legveszélyesebb

59