Archibald, Williams: A modern technika nagy alkotásai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1912)

III. fejezet. A vízvezeték

MANCHESTER VÍZMÜVE

kellő szintre, enyhe eséssel halad tova rendeltetési helye felé.

A vízvezető csatorna fektetésénél különösen arra kell ügyelnie a tervezőnek, hogy túlságos esést ne létesítsen a vezeték kiinduló és végpontja között. Ebben az esetben ugyanis azokon a helyeken, a hol a cső a maga előírt hajlásszögét elhagyja, nagy víznyomások állanak elő és így veszedelmesen magas nyomás alá kerülhetnek a szivornyás csövek, első sorban azoknak a völgyek fenekére nyúló részei. A manchesteri vízműnél angol mértföMenkint 20 hüvelykkel, kilométerenkint tehát közel 28 czentiméterrel esik a vezeték, a legnagyobb nyomás pedig a Eune folyó hídjánál van, a hol a szivornya legalsó csövei körülbelől 165 méter magas vízoszlopnak megfelelő nyomás alatt állanak, a mi 16V2 atmoszférának, tehát közel 17 kilogrammnak felel meg négyzetczentiméterenkint. A csövek falvastagsága e helyen 45 milliméter.

De nemcsak a függélyes síkban előforduló magasság-differencziák — tehát azok, a melyek nagy átlagos lejtés mellett a szivornyáknál fordulnak elő — lehetnek veszedelmesek, hanem könnyen végzetessé váló bajt okozhatnak azok a kanyargások is, a melyek a vízszintes síkban, a csövek jobbra-balra való irányváltozása folytán állanak elő.

Mert hiszen ki ne tudná, hogy a folyadék vagy akár a légnemű test, ha nyomás alatt tölti meg a görbe csövet, arra törekszik, hogy ezt a csövet kiegyenesítse. Ki ne látta volna már, hogyan töltik be

57