Vörös Imre: Iparjogvédelmi ismeretek 13 - "Versenyjog" - A piaci magatartás joga (1986)

II. rész. Különös rész - VI. fejezet. Szankciórendszer. Szervezeti-intézményi kérdések

7з1о xelruházás. A korszerű piacfelugyeletet ellátói többek között a verseny kor lát ozás ok elleni normák betartásán őrködő un. kartellhivatalomnak szerte a világon tudakozódási, irat­­betekintés i, meghallgatási, sőt: házkutatási joguk van - ter­mészetesen a megfelelő törvényes formák között. Szék a jogo­sítványok azonban a sikeres működés, a sikeres piacvédelem zálogai. /А ITémet Szövetségi Köztársaságban 1953 őszén nagy pott vert fel egy nagyszabású épitési kartell felgöngyölíté­se. Ennek során kiderült, hogy szinte az egész országban a nagyobb épitési vállalkozók árkartell-megállapodássál értek el aránytalanul magas árakat, illetve az állami szervek által közszállitásokra kiirt versenytárgyalások eredményét soroza­tosan meghamisították. Ennek következtében a megrendelők - posta, vasút stb. - kirívóan magas árak megfizetésére kény­szerültek. A mintegy 2 milliárd Ш értékű üzletekre vonatkozó álmegállapodások az ESZK szigorú versenykorlátozások elleni törvényébe ütköztek, ezért a Szövetségi Kartellhivatal össze­sen 34 millió DM összegű bírságot vetett ki a kartell tagjai­ra, közöttük a legnagyobbakra egyenként 5 millió DM-et. nyil­vánvaló, hogy egy ilyen súlyú ügy kivizsgálása megfelelő nagy­ságú, szervezetű es képzettségű szakapparátust igényel./ A TGT végrehajtása során tehát gondolni kell a szervezeti-in­tézményi feltételek biztosítására is. A piacfelügyelet eljárását - különösen a párhuzamos eljárások lehető elkerülése érdesében - ugyan külön jogszabály speciálisan is szabályozza, de annyit a törvény is kimond, hogy ha abban hagy ás iránt b Írósága ál mar pert indítottak, a piacfelügyelet eljárását felfüggeszti.- Látható, hogy éppen a piacfelügyeleti beavatkozás ope­rativ itása az, amely erényei mellett komoly veszélyeket is rejt magában. Az önkényes igazgatási beavatkozás nemcsak a vállalati önállóságot csorbíthatja, hanem - a piaci viszonyok­ba való kontrollálatlan beavatkozási lehetőséget involválva - pervertálhatja a gazdaságirányítási rend működésének lényeges elveit is. Erre tekintettel külön jogszabály: a 60/1954. 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom