Lontai Endre - Mádi Csaba: Iparjogvédelmi ismeretek 9 - Licenciaforgalmi ismeretek (1981)
IV. A licenciaszerződések szabályozása Magyarországon
az elkülönített nyilvántartásnak az előírása mellett általában rögzítik a licenciaadónak azt a jogát, hogy a nyilvántartást, illetőleg annak helyességét ellenőrizhesse, sőt ennek során akár külső szakértőt (könyvvizsgálót) is igénybe vehessen. A díjfizetéshez kapcsolódva kerülnek szabályozásra technikai jellegű előírások is, mint az elszámolási időszakok rögzítése, az esedékesség meghatározása, különösen nemzetközi 1icenciaszerződések esetén a fizetés biztosítékai (pl. bankgarancia), stb. Elméletileg ugyancsak alapvető kötelezettsége a licenciavevőnek a szerződés tárgyát képező megoldás gyakorlatbavétele, hasznosítása. Ez nyilvánvalóan következik a licenciaszerződés társadalmi-gazdasági funkciójából, a szerződésből eredő jogok társadalmi rendeltetéséből. A konkrét szerződésekben azonban ilyen hasznosítási kötelezettséget ritkán írnak elő kifejezetten. Ez a hiány részben abból a — rendszerint megalapozott — feltevésből ered, ami szerint a licenciavevő saját érdeke a licencia tárgyának minél nagyobb volumenben történő hasznosítása, részben abból, hogy egy ilyen kötelezettség kikényszerítése — még kifejezett szerződéses rögzítés esetén is — alig lehetséges. Ahol a licenciaszerződés mégis kifejezetten rögzíti a licenciavevő hasznosítási kötelezettségét, ennek rendszerinti szankciója a rendkívüli felmondás, vagy a kizárólagosság megvonása, illetőleg a kártérit és. Megjegyzendő, hogy a hasznosítási kötelezettség teljesítésének leggyakoribb és leggyakorlatibb, közvetett kikényszerítési módszerét éppen a fentiekben érintett minimális licenciadij kikötése jelenti. Ez egyrészt, különösen a minimáldij progresszív, évente növekedő mértéke megállapítása esetén, közvetve hatékonyan serkenti arra a licenciavevőt, hogy a licencia alapján folyó termelését növelje, másrészt sok esetben mentesiti a licenciaadót a könyvelési ellenőrzés — elvileg lehetséges, a gyakorlatban nem minden nehézség és költség nélküli — végrehajtása alól. 110 1954