Bognár Istvánné - Takáts Endre: Iparjogvédelmi ismeretek 4 - Védjegy- és ipari mintajog, versenyjog (1980)
Árujelzők
Az oltalom megszerzésére, vagyis a lajstromozásra irányuló eljárás Írásbeli kérelemmel, a bejelentéssel indul meg. A kérelmen kivül - amely a megjelölés lajstromozására irányul - bizonyos adatokat is meg kell adni, továbbá mellékleteket is csatolni kell. Mindenképpen közölni kell a bejelentésben a bejelentő adatait (név, székhely), magát a megjelölést, amelynek oltalmára a bejelentés irányul, továbbá az u.n. árujegyzéket, azaz a termékeknek és szolgáltatásoknak a felsorolását, amelyekre vonatkozóan a megjelölést a bejelentő kizárólagos joggal meg kívánja szerezni. Amennyiben e három ’’kelléktől" akárcsak egyetlen is hiányzik, a bejelentés nem érvényes, azt a Találmányi Hivatalnak további eljárás nélkül el kell utasítania. Ugyancsak fokozott figyelmet kell forditani az esetleges különleges (uniós vagy kiállítási) elsőbbség igénylésénél. A- mennyiben ugyanis az erre irányuló igényt a bejelentésben nem nyilvánítják ki, ez a hiány nem pótolható, vagyis csupán a bejelentési elsőbbség vehető figyelembe. (Az elsőbbségi jogosultságnak igazolására a bejelentést követő legfeljebb három hónapon belül még mód van.) Elsőbbség Védjegybejelentés esetében is háromféle elsőbbség vehető igénybe. A bejelentési elsőbbségen kivül (amely a bejelentés iktatásának napja) mód van uniós elsőbbség igénylésére is, feltéve, hogy a bejelentést a Párizsi Unió valamely más tagállamában első Ízben nem régebben, mint 6 hónappal korábban tették meg. Kiállítási elsőbbség ugyancsak igénybe vehető, a tényleges kiállítás napjától számított 6 hónapon belül. Az alakiságok tekintetében - a kiállítás igazolásának módja, stb. - a szabadalmi bejelentések kiállítási elsőbbségével kapcsolatos előírásokkal megegyezően kell eljárni. 4580 25