Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
Agyúöntők A középkor utolsó századaiban a csatatereken, városok falai és tornyai eló'tt új hang jelentkezett. A szilárdnak hitt városfalak, vastagfalú tornyok megrendültek az új korszakot nyitó ágyúdörgésre. Az ágyú és puska természetesen nem lehetett elégséges egy kor megváltoztatásához. A páncélba öltözött nehézlovasságnak elsó'sorban nem a puska és ágyú, hanem a fegyelmezett, jól begyakorolt gyalogság volt a legnagyobb ellenfele. A gyalogos alabárdja a páncélos lovasok elleni harc félelmetes fegyvere volt. Az ágyú- és puskatűz csupán meggyorsította a hadviselés átalakulását. Ki találta fel a puskaport? A feltalálás dicsőségét egyik vagy másik személynek tulajdonítani elhamarkodott megállapítás lenne, annyira, hogy közhelyként emlegetik: feltalálta a puskaport... Schwartz Berthold legendás alakja 1354—1380 körül bukkan fel, Freiburgban, Kölnben, Goslarban, vagy Mainzban. A mese szerint a bölcsek kövét kereste ő is, mint oly sokan mások abban a korban, amikor kén, faszénpor és salétrom összedörzsölt keveréke felrobbant. így a mese, amit számtalan kép, vers, elbeszélés megőrzött. Képzeletbeli képét Joseph Furttenbach 1643-ban megjelent 6 kötetes haditechnikai művéből veszi át minden könyv... A valóság ezzel szemben az, hogy a „görögtűz”, „bizánci tűz” réges-rég ismeretes volt. Hajókat, házakat, várakat felgyújtottak, sőt görögtűzzel, lángszóróval várfalakat hevítettek, várak ablakain, lőrésein befújták az égő salétromos port. Egy bizánci építőmester — hadmérnök — 671-ben kőolaj, kén és más anyagok keverékét használta „görögtűz” készítésére. Anyagának összetételét államtitokként kezelték. Lángszórókban égetettmész port is fújtak az ellenségre, ami különösen tengeri harcban — a vízzel érintkező mész felhevül — veszedelmes lehetett. Egyes források úgy gondolják, hogy az alkimista barát a lőporos tűzfegyvert találta fel, de ezt a dicsőséget is elvitatják. Többen úgy vélik, hogy a konstanzi Bertold von Lützenstein találta fel a kézifegyvert. 1320-ból már ismerünk egy angol ábrázolást, s bizonyos, hogy 1334-ben Meersburgnál Lajos bajor király ostromló csapatai ellen ágyúkat „vetettek be”. Egy más forrás szerint még régebben, 1327- ben az angolok és skótok háborújában ágyúzták egymást. A legrégibb ágyúk egyik végükön elszűkülő, palackszerű csőből állottak. A cső alját lőporral megtömték, lefojtották és nagy nyilat, vagy kőgolyót szorítottak a töltés fölé. A gyújtólyukon át a lőport ellobbantották, mire a golyó vagy nyíl nagy durranással kirepült. Az egész szerkezet csupán egy csőből állott, s ez a „szerkezet” egészen a XIX. század 60-as éveiig nem sokat változott. Bizáncon át a lőfegyver Kínába és az arab világba is eljutott. Az első ágyúcsöveket harangöntők készítették. Amíg az ágyúfúrás mesterségét jobban nem értették, a csövet lyukasra öntötték és csupán simítófúrással alakították a belsejét. Később már tudtak tömör öntvénybe is lyukat fúrni. Az ágyú' csöveket évszázadokon át bronzból készítették, a bronznál jobb csőanyagot a tégelyacél feltalálásáig nem találtak. Még a második világháborúban is szerepeltek bronzcsövű ágyúk. 91
